Agrárpiac

Piac

Muszlimoknak is kedvez a Gallicoop

Komoly lehetőséget lát a hívő muszlimok által is fogyasztható „halal” húsok piacában a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., amely tavaly megduplázta a halal termékek gyártását az előző évi mennyiséghez képest.


fotó: ireland.hu

Mint írják, 116 százalékkal, csaknem 500 tonnára emelkedett a rituálisan vágott hús mennyisége tavaly a 2014-es évhez képest, a cég minden második héten halal vágásokat tart.

A halal termékek olyan élelmiszerek, amelyek fogyasztása a muszlim vallásúak számára megengedett. Ehhez az állatokat speciális takarmánnyal etetik, és a vágásnak is meg kell felelnie az iszlám előírásainak: nagyon alapos mosakodás előzi meg a vágást, ami után imát kell mondani, majd elvágják az állat nyaki ütőereit, kivéreztetik, vágás közben is szükséges áldást adni, így lesz halal a hús. A Gallicoop elsősorban nyugat-európai országokba szállítja a készresütött, panírozott  halal húskészítményeket, a kereslet holland, francia és német partnerek részéről növekedett meg leginkább – írják a közleményben. A több mint 25 éve működő, 85 százalékban magyar tulajdonú vállalat árbevétele 2014-ben – a 2012-ben és 2013-ban közel azonos adathoz képest – 4 százalékkal, 33,6 milliárd forintra nőtt. A 2015-ös adatokat várhatóan néhány héten belül közli a cég – válaszolták az MTI kérdésére.

A szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. jelenleg az egyetlen olyan magyarországi baromfitermelő cég, amely zárt integrációt működtet, azaz a keltetéstől a csomagolásig minden munkafolyamatot zárt rendszerben végez. A társaság több mint kilencszáz embernek ad munkát.

agrotrend.hu / mti

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook