Agrárpiac

Piac

Negyven centis földfagy keseríti a gazdák életét a Balatonnál

Fórumot tartott pénteken a Siófok Térségi Gazdakör, az idei tél nagyon megviselte térséget, mondta Kersák György, a szervezet elnöke. A Balaton jege hűtő hatással van a tó melletti területekre, több gazda is jelezte, hogy az őszi vetésű gabona veszélybe került.

A 40 centis földfagy nem fog egyhamar kiengedni. A csapadék, ami most esett, s ami érkezni fog, félő, hogy elfolyik és nem tud kellőképpen hasznosulni a talajban.

Jó évet zártak 2016-ban

A tavalyi év kiváló terméshozamot hozott a Siófok-környéki gazdáknak is. A kukorica átlagtermése 10 tonna körül volt hektáronként, a napraforgónál három tonnás, a gabona esetében hat-hét tonnás termések is jelentkeztek hektáronként.

Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője előadásában hangsúlyozta, hogy a 2010-es kormányváltás óta, mind országosan, mind a megyei szinten pozitív eredményekről lehet beszámolni. Az agrárium egyre több embernek nyújt megélhetést. A 201 óta 55 százalékkal bővülő kibocsátásnak köszönhetően 6 év alatt 50 ezer új munkahely létesült. Összesen 220 ezren dolgoznak az agrárszektorban és ennek jelei itt Somogyban is kézzel foghatóak. A mezőgazdaság a tavalyi év első háromnegyed évi, 2,1 százalékos GDP-növekedéshez 0,6 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság részesedése közel 12%-os a megye GDP-jéből, ugyanez az arány országosan 4,7 százalékos, tehát Somogy megye majdnem a háromszorosát tudja ebben a tekintetben az országos átlagnak – hangsúlyozta a képviselő.

Fontosak a helyi piacok

Witzmann Mihály szerint Somogyban az agrárszektor és a turizmus együttműködésében nagy lehetőség van. – A fejlett turisztikai országokhoz, desztinációkhoz hasonlóan lerövidített értékesítési láncokkal, helyi piacok kialakításával lehetne elérni azt, hogy a Balatontól távolabb eső, úgynevezett mezőgazdasági övezetekből egyre több termény tudjon kikerülni a frekventált övezetekbe és a termény feldolgozása is itt történhetne, ami további gazdasági, foglalkoztatási előnyöket rejt magában. A képviselő elmondta: ma már jól látszik, hogy Somogyban ez a két ágazat dominál, hiszen az 56 ezer Somogy megyei vállalkozásnak 36 százaléka mezőgazdasági vállalkozás és tavaly több mint 32 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás érkezett, amelyek segítették az eredményeket.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook