Agrárpiac

Piac

Pánikkeltés és manipuláció töri le az árakat a mézpiacon?

A szakma képviselője szerint természetes, az éven belüli ármozgás, és hogy év vége felé drágulás következik be. Az Aranynektár tulajdonosának állítása szerint nincs ukrán méz a magyar piacon, ennélfogva nem is törheti le az árakat.

Bár a magyar termelők a sorozatos rossz évek után most végre jobb szezont könyvelhetnek el, az Európai Unión belüli méztermelés és -export Magyarországnál jelentősebb szereplője, Románia inkább csak közepes évet tudhat maga mögött, és az ukrajnai termés sem sikerült jobban a tavalyinál Takács Ferenc álláspontja szerint.

Az Aranynektár tulajdonosa a Magyar Időknek nyilatkozva arra reagált, hogy a napokban Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke egy interjúban kijelentette: kínálati mézpiac alakult ki Európa-szerte, javarészt az ukrán import miatt a hazai felvásárlási árak az év eleji szintre estek vissza. Fazekas Gyula azt is állította, hogy körülbelül négy hete le is állt a felvásárlás.

Takács Ferenc a fenti állításokat határozottan cáfolta.

– Az ukrán méz nem lett olcsóbb, hanem drágult. Aktuálisan vámmal együtt jelenleg körülbelül annyiba kerül, mint amennyiért a magyar termelőktől vásároljuk ugyanazt a mézkategóriát

– jelentette ki. – Nincs ukrán méz a magyar piacon, ennélfogva nem is törheti le az árakat. Ami Ukrajnából Magyarországra kerül, az teljes egészében továbbmegy nyugat-európai, illetve harmadik piacokra. Nem állt le a felvásárlás, hiszen mi, az export ötödét bonyolító Aranynektár cégcsoport folyamatosan vásároljuk fel a magyar mézet. A virágméz felvásárlási ára pedig kilónként ötven forinttal magasabb, mint tavaly augusztusban – tette hozzá. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke ugyanabban a cikkben szintén jelezte, hogy a májusi álláshoz képest már emelkedett az ukrán méz ára.

fotó: Pelsőczy Csaba

Takács Ferenc továbbá elmondta, az éven belüli ármozgás természetes: az új terméskor – nyár végén – áresés, az év vége felé pedig drágulás történik. A méhész szerint a pánikkeltés célja az lehet, hogy a jelenlegi, egyébként alacsony mézfogyasztási időszakban a termelők az egész éves termésüket piacra dobják annak reményében, hogy legalább ezen az áron értékesíthessék. Ez végül valóban letörné az árakat, így például az a német tulajdonú cég is olcsón juthatna a magyar mézhez és kedvezőbb árréssel exportálhatná, amelynek Fazekas Gyula az ügyvezetője.

fotó: Pelsőczy Csaba

Takács Ferenc arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy európai mézkereskedők továbbra is évente százezer tonnányi kínai eredetű, hamis termékekkel árasztják el az EU-t, nagy kárt okozva ezzel a magyar termelőknek is, hiszen a magyar méz nyolcvan százaléka a tagállamokban talál vevőre.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés