Raskó György: elképesztő a lemaradás hatékonyságban

Több szakembertől, agrárvállalkozótól hallottuk azt, hogy erős lemaradásban van a hazai agrárium a nyugat-európai mezőgazdasághoz képest. A technológia fejlesztések mellett a koncentrációban, integrációban látják a megoldást a jövőre nézvén. Egyet ért velük?

Miközben az agrárpolitikai sugallatok teljesen más mezőgazdaságról beszélnek, addig a szakma tisztában van azzal, hogy mi a feladata. Ez egy skizofrén helyzet, totális a megosztottság, de a vállalkozók nagy része pontosan tudja, hogyan lehet javítani a versenyképességen, milyen technológia beruházások szükségesek.
Ez valóban más, mint amit a szaktárca közvetít a magyar agrártársadalom felé. Más közép-európai példákból is az látszik, hogy egyelőre nem a világhoz, hanem első sorban Nyugat-Európához kellene felzárkóznunk. Bár egységes Közös Agrárpolitika van, de ezen belül elképesztő hatékonyságbeli különbségek vannak a nyugati mezőgazdaság javára. Ez részben azért lehetséges, mert ott volt egy töretlen fejlődés, óriási technológia megújulás, részben pedig azért, mert ott professzionális termelő a kistermelő is. Ugyanis csak ők maradtak meg; egy erős koncentráció figyelhető meg. Ez a feladat még várat magára Közép-, illetve Kelet-Európában, át kell esni ezen a koncentráción.
Ez a kistermelőkre vonatkozik elsősorban, a nagyokra nem, mert azoknál a területméret egyfajta hatékonyságot biztosít. Náluk technológiaváltás szükséges inkább, első sorban az állattenyésztésben. Hiszen amíg a növénytermesztésben hozzák az európai szintet, addig a kertészeti kultúrákban és az állattenyésztésben – különösen a sertéságazatban – a hatékonyság-lemaradás elképesztően nagy. A dán, holland, belga szinthez képest kb. 35-40 százalék.
Emiatt van az, hogy a magyar sertésállomány nem nagyon növekszik, 2010 óta csupán egy-két százezres a változás. A kormánynak van ugyan egy terve, miszerint 6 millió sertés legyen Magyarországon, és ezt meg is lehet valósítani, de csak koncentrált nagyüzemekben. Abszolút biztos vagyok abban, hogy kistermelők ebben nem fognak részt venni. Jó lenne az is, ha ehhez nyugati színvonalú állati termékfeldolgozás kapcsolódna, mert ebben is nagy a lemaradásunk.
Tehát, nem csak az agrártermelés nyersanyag oldalán van probléma nálunk, hanem a feldolgozás oldalról is hiányoznak azok a kapacitások, amelyek lehetővé tennék, hogy az említett, dán, holland, belga vállalkozásokkal versenyben tudjunk maradni.

Mi lesz azokkal a termelőkkel, akik gyakorlatilag „ad hoc” módon termelnek, nem átgondoltan vetnek és nem tudják, hogy kinek és mennyiért szeretnék eladni a terményt?

Rájuk a biztos kihullás vár a professzionális termelésből. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz birtoka, amin gazdálkodik, de nem fog részt venni abban a folyamatban, ami egy vertikális integrációra épül, s amelyben a megmérettetés az európai piacon történik. Nyugat-Európában is vannak hobbitermelők, akik érzelmi alapon közelítenek a gazdálkodáshoz, de ők nem ebből élnek. Magyarországon is ez fog történni: az a gazdálkodó, aki ezt a fajta életmódot választja, az készüljön fel arra, hogy ennek a jövője zsákutca.

Vajon, életben tudnak maradni?

Valószínűleg nem, mert a földalpú támogatás tartja ma is életben őket. Ha 2021-től az Unió megszünteti a földalapú támogatást vagy csak graduálisan leépíti, ők biztosan abbahagyják a termelést és a földet átengedik azoknak, akik támogatás nélkül is hatékonyan tudnak földet művelni. Ugyanis azt látni kell, hogy ma a földalpú támogatás elfedi a hatékonyságbeli, minőségi deficiteket.

Következik-e ebből az, hogy a KAP-ciklus végén egy erősen átalakuló birtokszerkezetre kell készülni?

Közép- és Kelet-Európában biztos, hogy ez fog bekövetkezni! Ez Nyugat-Európában is megtörtént. Például, az Egyesült Királyságban a foglalkoztatottak 0,6 százaléka foglalkozik mezőgazdasági tevékenységgel, és a birtokok száma ezred százalékokkal változik csak évről évre, tehát ott egy beállt, stabil termelői rendszer van. Ez Dániára, Hollandiára is igaz, miközben Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Szlovákiban, Magyarországon egy erős birtokkoncentráció zajlik. Az itteni birtokméretek is elérik majd a nyugat-európai átlagot; erre kb. 10-15 év kell. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Unióhoz utoljára csatlakozó 12 kelet-közép-európai tagállamban, a következő évtizedben minimum 1,5-2 millió fővel csökkeni fog a mezőgazdasági termelők száma.

Nem zsákutcába rohan egy rakás termelő, akik hosszú lejáratú hitelekre vásárolják meg azokat a kisebb földterületeket, amelyeket nagy valószínűséggel nem tudnak versenyképesen megművelni?

Nem tudják majd visszafizetni ezt a hitelt. Ráadásul az állami földek megvásárlása során elképesztően magas árak alakultak ki egyes térségekben. Aki gazdálkodó, az tudja, hogy a magyar földnek a termelékenysége az elbír a mai viszonyok között egy-másfél millió forintos földárat. De mint vállalkozó mondom, hogy két-három millió forint felettit kizárt, hogy elbírjon. Aki ennyit fizetett egy hektár földért, és ehhez hosszú lejáratú hitelt vett fel, amint megszűnik a földalapútámogatás, abban a pillanatban ezek a szerepelők odamennek a bankhoz, és bejelentik fizetésképtelenségüket. Az uniós földalpú támogatás mesterségesen emelte meg ebben a régióban a földárakat, illetve a bérleti díjakat is. A csatlakozás előtti 8-10 ezer forintos bérleti díjak ma már 40-50 ezer forintnál tartanak, s ez gyakorlatilag csak a támogatásnak köszönhető. Ha ez megszűnik, csökkeni fognak a bérleti díjak is, tehát az ide történő befektetésnek a hozamképessége nagymértékben csökkenni fog, ami a hitelvisszafizetés forrásait veszélyezteti.

Nem teremt ez egy újabb veszélyes helyzetet a bankszektorra nézve?

Miután a programot az állam indította, ő is fog helyt állni; azt gondolom, lesz egy földhitel-konszolidáció kb. 2024-25 táján.

agrotrend.hu / scs