Agrárpiac

Piac

Rövidesen hiánycikk lesz a magyar fokhagyma

Szinte egyik hétről a másikra megugrott a fokhagyma ára, már 1700–1900 forint kilója.

A kereskedők elmondták, gyakorlatilag elfogyott a Magyarországon termett tavaszi fokhagyma a nagybani piacokon és a termelőknél egyaránt, már csak ismeretség révén lehet hozzájutni, de pillanatokon belül ez a forrás is megszűnik.

– Lesz egy átmeneti időszak, amikor csak kínai, illetve spanyol fokhagymát lehet majd kapni, most is ezek vannak többségében a piacon, és olcsóbbak is, mint a hazai – mondta az egyik kereskedő. – Heteken belül megjelenik viszont az új, magyar, száras, zöld fokhagyma, azonban várhatóan ennek az ára is magasabb lesz a külföldihez képest.

Foto:123RF

Olcsóbb lett viszont az újburgonya, a fehér- és a zöldspárga, a csemegeuborka, az új káposzta, a hagyma, a spenót és a sóska. A paradicsomhoz is kedvezőbb áron juthatunk hozzá, mint az elmúlt héten, viszont a paprika ára erősen tartja magát. A legtöbb helyen a jó minőségű paprika ezer forint felett van, csak a másodosztályú, illetve a kissé fonnyadt kerül kevesebbe. Több helyen kitették a „lecsópaprika” feliratot, azonban ez még túlzás a 790–990 forintos árhoz képest.

agrotrend.hu/bama

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook