Agrárpiac

Piac

Ugandában is számolnak a magyar szakértelemmel

Magyarország különleges szakmai partnerként tekint Ugandára – hangsúlyozta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese az Okello Oryem ugandai külügyminiszter-helyettessel folytatott tárgyalásán Budapesten.

Az államtitkár elmondta, hogy hazánk világszínvonalú agrárszakértelemmel rendelkezik, amit szívesen osztanánk meg Ugandával is. Ennek jó példája, hogy az elmúlt hónapokban az FM közreműködésével agrárszakképzési pilot projekt valósult meg, amely decemberben zárul – írja közleményében az agrártárca.

fotó: Nehrebeczky Mária

Az ugandai külügy-miniszterhelyettes elmondta, számukra nagyon fontos, hogy

termékeik megfeleljenek az európai sztenderdeknek, ennek érdekében olyan élelmiszerbiztonsági rendszer felállítását tervezik, amely szavatolja a világszínvonalú ugandai termékek előállítását, és ebben számítanak a magyar szakértelemre is.

Nagy István az ugandai partner figyelmébe ajánlotta a magyar agrárinnováció megoldásait a víztakarékos növénytermesztés és akvakultúra területén, valamint jelezte, hogy a magyar állategészségügyi tapasztalat is kiemelt érdeklődésre tarthat számot a klímaváltozás miatt új betegségekkel, parazitákkal küzdő állatállomány számára.

A kelet-afrikai ország Magyarországhoz hasonlóan komoly, de csak részlegesen kiaknázott mezőgazdasági potenciállal bír, mezőgazdasági fejlesztési elképzelései a magyar technológia- és szaktudás-export szempontjából is lehetőséget jelentenek a magyar vállalatoknak.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook