Agrárpiac

Piac

Visszaszámlálás a víziszárnyas-ágazatban: háromezer ember sorsa a tét!

Hat üzem már leállt a termeléssel, a dolgozóit állásidőre kezdte fizetni. Hasonlóra az idei év első félévében is számítani lehet. Nagy létszámú elbocsátásokra kell felkészülni.

Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat, mert amíg a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak. Ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések – írta ágazati szakértőkre és a feldolgozókra hivatkozva a Magyar Nemzet.

Fotó:MTI

A madárinfluenza miatt eddig 3,3 millió baromfit kellett leölni, ennek 74 százaléka volt kacsa, 11,5 százaléka pedig liba, csirkéből és pulykából jóval kevesebbet kellett levágni. Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni, ők mintegy hárommilliárd forint segélyre számíthatnak.

A madárinfluenza által érintet vidékekről a krízis előtt kilenc hazai vágóhidat láttak el a tenyésztők a napi működéshez szükséges alapanyaggal, a vágásokat azonban már tavaly novembertől csökkenteni kellett, hiszen a kényszervágások miatt egy idő után alapanyaghiány lépett fel. Hat üzem le is állt a termeléssel, a dolgozóit állásidőre kezdte fizetni, és hasonlóra pedig még az idei év első félévében is számítani lehet, ennek a bérköltsége pedig az idei év első félévében 2,4-2,8 milliárd forintra rúg.

Mindezek alapjáén sürgősen kompenzálni kell legalább a tavalyi állásidő költségeit, akár állami kezességvállalással is – mondták a Magyar Nemzetnek ágazati szakértők, akik osztották a feldolgozók véleményét abban, hogy ha ez nem történik meg, nagy létszámú elbocsátásokra kell felkészülni, hiszen az érintett vállalkozásoknak bevételük sincs, amiből a személyi kiadásokat fedezhetnék. A lap megjegyezte: az ágazathoz kapcsolódó vállalkozásokat is beleszámítva háromezer ember sorsa a tét.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook