Agrárpiac

Piac

Víz és tejpor keverékét dobozolták be? Vagy „csak” áfát csaltak?

Hamis szlovák tej lehet a magyar boltok polcain. Áfacsalást, illetve élelmiszer-hamisítást sejtve a hatóságokhoz fordult a napokban a Tej Terméktanács. Míg az elmúlt évben sikerült minimális szintre csökkenteni a külföldi UHT tejek mennyiségét a boltokban, ebben az évben ismét egyre több, irreálisan olcsón kínált áru jelent meg az áruházak polcain.

Az importtej főként Szlovákiából érkezik, 20-30 százalékkal alacsonyabb áron, mint a hazai termékek.

Nem életszerű, hogy miközben az európai piacon folyamatosan emelkedik a tej felvásárlási ára, ráadásul Szlovákiában a piaci válság hatására 8 százalékkal csökkent a tehénállomány, a magyar árszintnél jóval olcsóbban kerüljön szlovák tej a magyar boltokba

– emelte ki Mélykuti Tibor, a szakmaközi szervezet elnöke a Magyar Időknek.

A Tej Terméktanács tapasztalatai szerint a legtöbb importárut itthon a két legnagyobb piaci szereplő, a Tesco és az Auchan forgalmazza, ugyanakkor más üzletláncokban is rendre megjelenik az alacsony árú külföldi tej.

A földművelésügyi miniszter korábbi döntése értelmében a termelésben és feldolgozásban érintett szereplőknek – épp a szektor fehérítése céljából – havonta, illetve három havonta adatot kell szolgáltatniuk a terméktanács felé. Mélykuti Tibor szerint

ennek a kötelezettségnek néhány hazai nagykereskedő rendszeresen nem tesz eleget, az adatok visszatartása pedig a csalás gyanúját veti fel.

Ezért a szóban forgó viszonteladók ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál is bejelentést tett a szakmaközi szervezet.

Mélykuti szerint a túl olcsó szlovák tej mögött áfacsalás állhat, ugyanakkor azt sem tartja kizártnak, hogy víz és tejpor keverékét dobozolták be és adják el UHT tejként a magyar piacon. Amellett, hogy a terméktanács bízik a hazai hatóságok gyors reagálásában, az élelmiszer-hamisítás felderítésére a szakmaközi szervezet még az ősszel kísérletet tesz.

Ennek érdekében független külföldi laboratóriumokban vizsgáltatják be az importárukból vett mintákat.

Nagyon nehezen kimutatható, ha a tejet tejpor és víz keverékével hígítják, a magyar laboratóriumok nem mindegyike képes erre, ezért van szükség a külföldi intézmények bevonására

– jegyezte meg.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés