Agrárpénzek

Piac

Árutőzsde: még mindig a búza a középpontban

Folyamatosan jönnek az újabb és újabb eredményekről a hírek és amit egy-két hete még annak lehetett vélni, hogy egyesek túloznak, az most már lényegi hír. A betakarítás kezdetén még az árpa, majd a repcéről mondtuk, hogy „hűha”, de most már ott tartunk, hogy a búza estében is foghatjuk a fejünket, hova is tesszük majd a további terményeket.

Nézőpont kérdése, de szerintem hál’Istennek, hogy ennyi van, így talán a nemzetközi piacokon kialakult árak miatti belföldi árak ellenére is lehet pozitív a szaldó az elszámolásnál. Tudom, hogy minden termelőnek más és más a számtan, de mivel én az országos számok alapján tudok csak kalkulálni és egyelőre a minőség megoszlására vonatkozóan alig van egyértelmű és független információ, csak arra tudunk támaszkodni, hogy a termelői ajánlatok alapján kb. 40 % a normál malmi, 40 % körüli az euro és 20 % körüli a takarmány minőség aránya. A mostani árak és a lenti -a NAK gyűjtése és a Gabonaszövetségtől kapott- tájékoztatás alapján a hozamok messze meghaladják a várakozást.

A diagramon szerepel a 2011-15. évi termés átlaga is, de azt nagyon lehúzza 2012, amikor emlékezetesen rossz évünk volt. De az elmúlt három évhez nézve is mellbevágó az eredmény. A július 25-ei állás szerint a nyugat-dunántúli megyék még le vannak maradva és kb. kétharmados a készültség, de talán nem alap nélküli a feltételezés, hogy a jelentős „bő-termő” fajtákkal elvetett terület alapján nem nagy csökkenés lesz a hozamokban.

Más kérdés, hogy milyen hatással lesz mindez a belföldi árakra. Azt látható már, hogy a malmi és a takarmány-búza közötti árkülönbözet nőtt, a néhány héttel ezelőtti 6-7 ezer forintos különbség most már van ahol megközelíti a 10 ezer Forintot is tonnánként. Nem is nagyon van üzlet a takarmányok esetében, ez a 32 – 33 ezer forintos tonnánkénti árszint akkor lenne rentábilis, ha legalább a 8 tonna/ha hozamot el lehetett érni.

A hozamok növekedése és a heterogén minőség másik következménye, hogy a héten egyre több helyről hallottam, hogy az eddig betakarított árut vinni kell, különben gond lehet a későbbiek elhelyezésével. A különböző minőségi kategóriák alapján történő szelektálás ilyen árkülönbségek mellett teljesen jogos igény, de ha csak a fehérjére nézzük, az megtévesztő lehet. Persze ez az alap, de az egyéb, a felhasználási irányokat befolyásoló paramétereket se hagyjuk figyelmen kívül. A sikér mennyisége a malmi célra el kell, hogy érje a 28 %-ot (szárazanyag bázison), az esésszám se lehet 220 alatti, mert akkor már euro kategóriába se lehet besorolni és a finomságokról, mint alveográfos érték (W) vagy pláne olyan, hogy extengráfos érték már alig esik szó. Természetesnek vettük, hogy a hektolitertömeg is biztos jó, hiszen nincs is búza 80 alatt – de idén sajnos van…

Mindezek mellett azért nagyon remélem, hogy a fent említett minőségi arányok a kellő odafigyeléssel elérhetőek és nem lesz 60 % a takarmány minőség aránya az össz-termésen belül. Fontosnak tartom a határértékek pontos figyelését, hiszen könnyen lehet, hogy 0,5 % eltérés a fehérjében -ha jó az esésszám- már lehetővé teszi az euro-s szint elérését és nem mindegy a tonnánként 2 – 4 ezer forintos árkülönbség.

De problémáinkkal továbbra sem vagyunk egyedül.

Franciaországból különösen rossz eredményekről érkeztek hírek, immár nem csak a minőséget kellett lejjebb értékelni, de az utóbbi napokban a rendkívül alacsony hektolitertömeg miatt a termés mennyiségét is csökkentették az előrejelzések – akár 25 %-os kiesésről is lehet szó.

A párizsi tőzsdén ennek eredményeként volt egy határozott erősödés júliusban – a szeptemberi jegyzés a 150 EUR/to-s mélypontról egészen 178 EUR/to-ig rohant fel, de az utóbbi napokban a lendület megtört és visszatért a 164 EUR/to-s szintig. A későbbi határidőkre már kisebb volt a rally, egyértelmű jelzésként, hogy a piac nem fogadta el a jelentős áremelkedést.

Ezt jelzi az is, hogy a heti egyiptomi tenderen is emelkedtek az árak a legutóbbi szintekhez képest, de csak 3,5-4 USD/to-val és FOB Fekete tengeri árszintek 155,- EUR/to szint körül maradtak. Határozottan látszik, hogy a fekete-tengeri térség kínálata igen jelentősen meg fog emelkedni, minden szállító országból folyamatosan növelik a várható termés nagyságát és ebben a régióban is 10 %-os hozamnövekedésre is számítanak.

Az, hogy ez hogyan hathat ránk, nehéz optimistán megítélni. Én azon a véleményen vagyok, hogy a takarmány és az euro minőségi kategóriák árszintje továbbra is inkább csökkenő lehet, míg a malmi kategória esetében nem zárom ki az árak növekedését sem. Ez utóbbihoz azonban kell, hogy a vételi érdeklődés ne tűnjön el a piacról és megtaláljuk azokat a tételeket, amelyek tényleg alkalmasak az őrlésre. Ehhez tudnia kellene a termelőnek is, hogy mit is árul, a minősített áru nagyobb bizalmat kelt. A nézd-mintázd és dönts elv alkalmazása elvezethet oda, hogy mire van eredmény, addigra a kereslet tűnik el és egyre kevésbé lesznek érdekeltek a vevők abban, hogy napokat várjanak az eredményre. Ma már egyre gyakrabban születik döntés a vételről vagy nem-vételről néhány órán belül. Az olyan nagy áringadozásokkal járó időszakban, mint amit most élünk meg a búzánál, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy úgy végeztessenek független, külsős minősítést, hogy nem lehet látni, mire eredmény van, lesz-e piac.

A héten véget ér nagy valószínűséggel a búza betakarítása és a következő napoktól már a napraforgóra és a kukoricára fogunk koncentrálni. Ezeknél a terményeknél is jók egyelőre a termés-kilátások és van még idő, de a korai kukoricák betakarítása talán már a következő hónap végén elkezdődhet. Meglátjuk, mit hoz majd, egyelőre úgy tűnik, az árakban a várt közeledés a búza és a kukorica jegyzési szintek között inkább a búza emelkedése miatt következett be Párizsban, míg a másik fő jegyzésnél Chicago-ban a kukorica jegyzés nagyobb mérvű csökkenése miatt.

Ezek alapján inkább várom a kukorica jegyzésének további lemorzsolódását, semmint számottevő erősödését.

agrotrend.hu / Bidló Gábor

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook