Élelmiszergazdaság

Piac

A mézek ötöde hamisítvány

Lesújtó eredménnyel zárult az Európai Unió kiemelt mézpiaci ellenőrzése, a minták több mint húsz százalékáról derült ki, hogy hamisítvány. Az uniós polgárok többsége eddig nem volt tisztában azzal, hogy mézkeverék címén valójában hamis terméket vásárol.

Az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága azt követően indított eljárást, hogy a termelők – köztük magyar méhészekkel – 2015 végén Brüsszelben és Budapesten is arra hívták fel a figyelmet, hogy a polcokra nem természetes eredetű, ázsiai mézek kerülnek. – A hazai méztermelők érdekében az agrárkormányzat a nemzetközi fórumokon is lépéseket tett, az uniós vizsgálat is a magyar fellépés eredményének köszönhető – mondta Nagy István, a földművelésügyi tárca miniszterhelyettese és parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.

Fotó:Pixabay

Az ellenőrzésben minden uniós tagállam részt vett, sőt Norvégia és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az uniós hatóság összesen 2264 mézmintát vizsgált meg, a termékek 45 százaléka kiskereskedelmi forgalomból származott. A kiemelt ellenőrzés két részből állt. Az első körben hagyományos módszerekkel vizsgálták meg a mézeket a tagállamok élelmiszerlánc-biztonsági hatóságai, összehasonlítva a pollenek összetételét, az érzékszervi tulajdonságokat és a cukorösszetételt. Az előzetes kiértékelés alapján a 2264 minta 15 százaléka bizonyult hamisnak.

Mivel a kifogásolható termékek gyakran úgy érkeznek az unió területére, hogy a hamisított árut természetes mézzel keverik össze, a hatóságok a hagyományos módszerekkel nem tudják kimutatni a csalást. Ezért azokat a mintákat, amelyek cukorösszetétele átment az első körös szűrőn, újabb ellenőrzésnek vetették alá. A tagállami hatóságok a mintákat továbbították az Európai Bizottság közös kutatóközpontjába (JRC). A központi mézlaboratóriumban ezt követően megközelítőleg 900 mintát ellenőriztek a legmodernebb eszközökkel, így összesen 127 termék esetében merült fel a hamisítás gyanúja. A tagállamokból beküldött 2264 mintára vetítve ez 5,6 százalékot jelent.

A magyar hatóság 74 mézminta összetételét vizsgálta, ebből a hagyományos módszerek segítségével 14 terméket szűrtek ki, a bizottság laboratóriumába pedig 49 mintát továbbítottak. A különleges eljárásoknak köszönhetően tizenegy mézmintáról nem tudták bebizonyítani, hogy természetes. Egy román eredetű repceméz esetében például hamisítást igazoló idegen cukor jelenlétét mutatta ki a JRC.

Fotó:Pixabay

Magyarországon egyébként – a 2015-ös tiltakozó akciók hatására – mára szinte eltűntek a kínai mézek a polcokról, a helyüket pedig kiváló minőségű magyar áru vehette át. Nagy István szerint mindez az elmúlt időszak kiváló hatósági munkájának, a szigorú ellenőrzéseknek köszönhető.

– Magyarországon tényleges sikert értünk el ezen a területen, az exportpiacokon viszont továbbra is gondot okoz az ázsiai méz jelenléte. Az uniós polgárok többsége nincs tisztában azzal, hogy mézkeverék címén valójában hamis terméket vásárol – hívta fel a figyelmet a miniszterhelyettes.

Mivel a magyar termelésnek csupán harmada vagy negyede fogy el a belső piacon, a hazai méhészeteknek nagy problémát jelent, hogy a kínai mézdömping miatt nehezebben tudják eladni termékeiket külföldön. A silány minőségű termékek az árakat is leverik, 2016-ban az akácméz felvásárlási ára például egy év alatt a felére esett. A miniszterhelyettes szerint a mostani vizsgálati eredmények is felhívhatják az uniós lakosság figyelmét arra, hogy a boltokban mézkeverékként árult termékek jó része a természet helyett vegyi üzemekben készült.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés