Élelmiszergazdaság

Piac

Még a látszatra sem adnak a pékségek

Nehéz valódi teljes kiőrlésű kenyérhez jutni. A megkérdezettek közül mindössze két helyszínen mutatták be a pékáru-összetevő listát.

fotó: 123rf

Lassan már két hónapja annak, hogy bevezették a Magyar Élelmiszerkönyvben a „teljes kiőrlésű kenyér” kifejezést, ami azt jelenti, hogy csak olyan pékárut lehet így nevezni, amely legalább 60 százalékban tartalmaz teljes kiőrlésű lisztet. Akkoriban Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a a Magyar Nemzetnek nyilatkozta: bízik benne, hogy a hatósági ellenőrzések tovább erősítik az életbe lépő szabályok betartását, valamint a vásárlók korrekt kiszolgálását.

A Magyar Nemzet a rendelkezés után két hónappal körképet készített 17 nagyobb budapesti pékségben, és ezek közül mindössze kettőnél voltak hajlandók megmutatni a pékáru összetevőit: egyik a Tesco, a másik pedig a Princess pékséglánc egyik péksége volt. Ám utóbbinál közel sem volt feltüntetve annyi teljes kiőrlésű liszt, amennyi az előírás. És a tescós, teljes kiőrlésűnek hívott kenyeret sem sütötték megfelelő arányban a szóban forgó lisztből, egy másik termékük viszont megfelelt a kritériumoknak. A lap szerint a nagyobb, aluljárókban is megtalálható láncok még a látszatra sem adtak, hogy meg tudják válaszolni az átlagvásárló számára az alapkérdéseket.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés