Hírek

Meghaladja a 25 millió forintot az idei bírságok összege

Lezárult a kibővített nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amely során 303 esetben büntettek a hatóságok.

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által július 1. és augusztus 20. között elrendelt ellenőrzés során 5.659 létesítményt ellenőriztek és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai irányítása mellett, a Nébih és a megyei kormányhivatalok munkatársainak közreműködésével sikeresen lezajlott az élelmiszerlánc idei nyári szezonális ellenőrzése – közölte az Agrárminisztérium.


Egy megbüntetett balatoni büfé konyhája – fotó: Nébih

Az évek óta hagyományosnak számító élelmiszer-ellenőrzések mellett, idén először további, a Nébih által felügyelt szakterületek és tevékenységek ellenőrzésére is sor került.

A hagyományos élelmiszer-ellenőrzések fókuszában:

  • a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken,
  •  strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények,
  • a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken értékesített élelmiszerek,
  • az ifjúsági és gyermek táborok étkeztetése,
  • a fagylalt előállítás és forgalmazás, valamint az utcai vendéglátás,
  • a büfékocsik és mozgó vendéglátók álltak.

Kiemelt figyelem irányult a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokra, a grilltermékekre, a fagylaltokra, a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre.

Az ellenőrök az akció során 5.659 létesítményt vontak vizsgálat alá.

Ezen belül 2.695 vendéglátóhely, 633 élelmiszer-előállító és 2.331 élelmiszer-kereskedelmi egység, 607 jelentős rendezvényre kitelepült vendéglátó egység, továbbá a gyermektáborok ellátása szempontjából 6 főző- és 3 tálalókonyha került górcső alá. Laboratóriumi vizsgálatnak 133 tételt vetettek alá a szakemberek.

Az élelmiszerágazat különböző létesítményeinek ellenőrzése során hiányosságok – az előfordulás gyakoriságának sorrendjében –

  • a higiéniai feltételekkel,
  • a forgalmazott termékek minőségével,
  • a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, illetve képzettségével,
  • a nyomon követhetőséggel
  • és a hűtési lánc fenntartásával kapcsolatban fordultak elő.

Mindezek miatt 185 figyelmeztetésre, 29 esetben a tevékenység korlátozására került sor.

Bírságot 303 esetben szabott ki a hatóság, melynek összege meghaladja a 25 millió forintot.

A szezonális akció az őstermelői tevékenységre is kiterjedt. 2018 nyarán 877 őstermelő ellenőrzése során főként kisebb szabálytalanságokat tártak fel a szakemberek (53 esetben). Eljárást 22 esetben indítottak, mert az őstermelő nem a saját gazdaságából származó terméket értékesített.

2018-ban újabb, a Nébih által felügyelt szakterületekkel és tevékenységekkel bővült a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés.

Az Állami Halőri Szolgálat halőrei 71 Balaton környéki és 65 Duna menti vendéglátóhelyen ellenőrizték az eladásra kínált hal és haltermék származását. A hivatal EUTR részlege 25 esetben vonta ellenőrzés alá a faanyag kereskedelmi lánc szereplőinek tevékenységét, valamint 2 járőrautóval figyelték a közúti forgalomban résztvevő fatermékszállító járműveket.

Ugyancsak újkeletű volt a kutyák és macskák szívférgességének megelőzésére alkalmas, Magyarországon engedélyezett állatgyógyászati készítmények ellenőrzése, amely 7 termékre terjedt ki.

A szezonális vizsgálat részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak.

agrotrend.hu / AM

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés