Várhatóan kevesebb búza terem az idén a tavalyinál, így országosan 4 millió tonna alatt lesz a termény mennyisége, szemben a múlt évivel, amikor a meghaladta ezt - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.
...részletek
A tavaszi vetéseket ugyan nem akadályozza − a napraforgó és a kukorica is kelésben van már −, az őszi vetésű kultúrákat azonban alaposan megviseli a tartós szárazság.
...részletek
A szerb kormány kiemelt figyelmet szentel az ország gazdaságában meghatározó szerepet játszó mezőgazdaságnak − ennek fontosságát hangsúlyozták a gazdák egy héten át tartó útlezárásai is.
...részletek
Az Agro-Cow Kft. Berettyóújfalu határában gazdálkodik, állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak. Szécsi Károly növénytermesztési ágazatvezető – aki 2006 óta dolgozik ebben a gazdaságban – gyorsan, magyarázólag még hozzáteszi: a növénytermesztés az állattenyésztés igényeit szolgálja ki.
...részletek
Mintegy 10 ezer hektáron már elvetették a tavaszi árpát Vas megyében; idén összesen 65 ezer hektáron terveznek tavaszi vetést, az első vetések biztató képet mutatnak - mondta Márkus Antal mezőgazdasági szaktanácsadó.
...részletek
Kína, amely a világ legnagyobb kukoricafogyasztója, először vásárolt Ukrajnától kukoricát és búzát.
...részletek
A szerb kormány több rendelettel igyekszik segíteni a mezőgazdasági termelőket. Mint a szerb rádió nemzetközi adása beszámolt róla, a tavaszi vetés idején a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó gazdaságoknak 80 ezer tonna dízelüzemanyagot bocsátanak rendelkezésükre − jelentette be Dusan Petrovics mezőgazdasági miniszter.
...részletek
Békés megyében az őszi búza mintegy 24 ezer hektáron, a vetésterület 25 százalékán kritikus állapotú, gyengén fejlett az állomány és a márciusi szárazság miatt nem képes a bokrosodás fázisába lépni, különösen az észak-békési térségben – mondta Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetség főtitkára.
...részletek
A kemény hideg nem tett számottevő kárt a múlt év őszén száraz földbe került kenyérgabonában, amely mostanra reményt keltő fejlettséget mutat – közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kertészeti főfelügyelője.
...részletek
Jól telel a tavaly ősszel mintegy egymillió hektáron elvetett búza jelentős része, mivel a vetéseket hó borítja, így most gyakorlatilag mindent kibírnak - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.
...részletek
Élő beszélgetés a Fertilia szakembereivel 2012. február 28-án (kedden) délelőtt. Addig is tegye fel kérdéseit, írja meg hozzászólásait!
...részletek
Az őszi vetésű növények közül a repcét veszélyezteti leginkább a várható tartós, kemény hideg - mondta az MTA Agrártudományi Kutatóközpont megbízott főigazgatója.
...részletek
A tavalyihoz képest mintegy 22 százalékkal csökkenhet az idén a betakarított gabona mennyisége Ukrajnában, a tavaly őszi vetési időszakban jelentkezett rendkívüli szárazság miatt.
...részletek
Egy hónapja még amiatt aggódtak a gazdák, hogy a porba vetett búza kikel-e. Az eddigi tapasztalatok alapján többségében igen, sőt, még erősödni is tudtak a csapadékosabb vidékeken.
...részletek
Magyarországon az őszi vetés területe 1 millió 700 ezer hektár, amely gyakorlatilag azonos nagyságú az előző évivel - áll az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb összegzésében.
...részletek
2012.05.18., péntek | Erik,Alexandra
