Gépesítés

Technika

CLAAS „orosz gyártó“címet kapott a kombájnokra

A CLAAS speciális közös megállapodást írt alá az Orosz Föderációval egy Szentpéterváron megrendezett gazdasági fórumon. Ennek értelmében a CLAAS megkapta az „orosz gyártó“ státuszt, így az Oroszországban gyártott CLAAS kombájnok megvásárlásakor ugyanolyan állami támogatásban részesülhetnek a gazdák, mint egy belföldi gyártmány esetében. Az ezzel kapcsolatos közös szándéknyilatkozatot a két fél már a 2015. novemberi Agritechnika kiállításon aláírta.

– Az orosz mezőgazdaságban jelentős lehetőségek vannak a jövőben. Ezzel a szerződéssel a legmodernebb mezőgazdasági technikák is elérhetőek lesznek az orosz gazdaságok számára – mondta Lothar Kriszun, a CLAAS konszern szóvivője.

A hatékony betakarítógépek iránti kereslet még mindig nagy. Jelen pillanatban Oroszországban csak 72 millió hektár területet használnak mezőgazdasági gazdálkodásra, de valójában 122 millió hektár áll rendelkezésükre.

2015 októberében a CLAAS Krasnodárban egy 120 millió eurós beruházást valósított meg, egy plusz gyártósort épített fel. Ezzel tovább erősítette pozícióját az orosz térségben. A gyár alapterülete kilencszer nagyobb lett, s eléri a 45.000 négyzetmétert. Az évi gépgyártás elérheti a 2.500 kombájn és erőgép gyártását évente. A német CLAAS a technológia sajátosságait most már ide is el tudja juttatni.

A CLAAS 1992-ben kezdte pályafutását az országban, használtgépek exportjával és egy kisebb kereskedések megnyitásával. Ezt követték lassan az új gépek beszállítása, valamint a saját kollégák alkalmazása szerviz és oktatás területein. 2005-ben CLAAS volt az első külföldi mezőgazdasági gépgyártó, aki Oroszországban gyárthatott. A befektetés ekkor elérte a 20 millió eurót.

agrotrend.hu / AXIÁL Kft.

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook