Gépesítés

Technika

Először Magyarországon a szakmák Európa-bajnoksága

A EuroSkills Budapest 2018 versenyen Európa legfelkészültebb fiatal szakemberei mérik össze tehetségüket. 28 ország közel 600 versenyzője, előreláthatóan 40 szakmában bizonyítja naprakész és professzionális tudását.

A régióból elsőként Magyarország rendezi meg a rangos nemzetközi szakmai versenyt 2018. szeptember 26-28-án, Budapesten a Hungexpo területén. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A rendezvény fő támogatói között a KITE Zrt. is helyet kapott.

A Szakmák Olimpiájának is nevezett esemény a Wordskills elnevezésű világszintű program része, melyet kétévente rendeznek az európai szektor egyik tagországában. Idén Budapest városa kapja meg a lehetőséget, hogy teret biztosítson Európa legjobb szakembereinek, hogy a verseny 6 szakmai csoportjába tagozódva bizonyítsák, ők a legjobbak a területükön. Országonként egy-egy 25 év alatti versenyző vagy csapat vehet részt a megmérettetésen.

De nem csak a versenyzőket várják a budapesti vásárvárosba. Vidéki és fővárosi általános és szakiskolák tanulói látogatóként is részt vehetnek a szeptember végi megmérettetésen, hiszen az Euroskills 2018 túlmutat egy verseny lehetőségein. A gazdasági, az oktatási és az ipari szektor résztvevői is képviseltetik magukat az eseményt övező kiegészítő konferenciákon és programokon, ahol az ifjú tehetségek felfedezésén túl a kapcsolatépítés és a szakmai eszmecsere is a középpontba kerül.


Papp Martin, az elődöntő ezüstérmese a megmérettetés közben – fotó: KITE

A 40 különböző szakma közül idén először a mezőgazdasági gépszerelők versenyét is megrendezik. A szakma fiatal, európai képviselőinek 3 preparált hibát kell egyenként 6 óra alatt megtalálni és kijavítani a számukra kialakított, speciális műhely körülmények között a mai modern technológiát képviselő erőgépeken. A verseny célja az, hogy a mezőgazdasági gépész szakterületeket:

  • gépszerelő,
  • gépészmérnök,
  • tervezőmérnök,
  • üzemeltető mérnök,
  • gépkezelő

népszerűsítse a fiatalok körében, és ezzel közvetetten hozzájáruljon a hazai mezőgazdasági termelés versenyképességének megőrzéshez és további növeléséhez, a megfelelő szakemberállomány hosszú távú biztosításával.

A 2018. április 23-25. között az előválogatóra már sor került a Hungexpo-n, a Szakma Sztár Fesztivál keretein belül rendezett elődöntőn. Itt Szerletics Milán nyakába került az aranyérem, és vele szoros küzdelemben Papp Martin állt fel a dobogó második fokára. Magyarországot az első helyezett képviseli majd a szeptemberi megmérettetésen, de az addig eltelt időben a 2 fiatal együtt készült a versenyre, hogy szükség esetén az ezüstérmes is csatasorba állhasson. ők a rangos elismerés kivívásával a szakma nagyköveteivé is váltak, hogy megmutathassák a pályakezdő fiataloknak, milyen szépségek rejlenek a mezőgépész szakmában.

A KITE Zrt., Magyarország legnagyobb mezőgazdasági integrátora, a John Deere termékek hivatalos hazai importőre kiemelt támogatója a rendezvénynek. A cég az AUDI Hungária Zrt., a DMG MORI Hungary Kft., a Festo Kft., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a SIEMENS Zrt. képviselőivel együtt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében, ünnepélyes keretek között írta alá az esemény támogatói szerződését 2018. március 21-én. A KITE Zrt. kiemelten fontosnak tartja a versenysorozat támogatását, hiszen a mezőgazdasági gépész szakmákban fellépő szakemberhiány a szektor egész területén érezteti a hatását.


Az együttműködési megállapodást a KITE Zrt. részéről a műszaki-kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Zahorán Zalán írta alá – fotó: KITE

A cég a probléma orvoslására a középfokú és felsőfokú oktatásban részt vevő diákok számára egyaránt kínál szakmai fejlődési lehetőséget. Egybefüggő nyári szakmai gyakorlatra több műszaki területről várnak tanulókat. Emellett duális képzésen vehetnek részt a mezőgazdasági gépjavító, gépész, illetve gépésztechnikus diákok. Mindkét esetben a szervizszerelő kollégák szárnyai alatt, konkrét szakmai feladatok ellátása során fejlődhetnek, és vehetnek részt partnerlátogatásokon.

Azokat a diákokat, akik a gyakorlati idő során úgy döntenek, hogy a KITE Zrt.-nél kívánnak elhelyezkedni, és felvételt nyernek a céghez, egy 9 hónapos gyakornoki program várja, melynek keretein belül kreditrendszer-szerűen, egy melléjük kirendelt szakmai mentor segítségével ismerik meg a KITE Zrt. szerviztevékenységét. Minden esetben referálniuk kell az ismereteikről, melynek sikeres teljesítését követően válhatnak területtel rendelkező megbízott szervizszerelővé. Nem elhanyagolható, hogy a gyakornoki képzésbe való belépéskor a cég már versenyképes bérezést is kínál a kiválasztott fiatal szakembereknek. 

A felsőoktatásban részt vevőknek a cég biztosítja a törvényileg előírt szakmai gyakorlati lehetőséget, és a szakdolgozatuk témájának kidolgozásában is segítenek a diákoknak. A felvételt nyert, diplomával rendelkező fiatalok pedig a junior program keretein belül tudják elsajátítani a hosszútávú és hatékony munkavégzéshez szükséges gyakorlati tudást.

A KITE Zrt. munkavállalóinak folyamatosan lehetősége van belső és külső képzéseken részt venni szakmai kompetenciáiknak fejlesztése érdekében.

(x)

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés