Gépesítés

Technika

Kína húzta meg a világ tavalyi traktorgyártását

A világ traktorgyártásának súlypontja – legalábbis a gyártott traktorok számát tekintve – a fejlődő országokba helyeződött át.

Az elmúlt négy évben mintegy 25%-kal nőtt a világon gyártott 30 LE-nél nagyobb teljesítményű, kéttengelyes traktorok száma. A növekedést teljes egészében a kínai traktorgyártás produkálta, amely jelentősen növelte az országban gyártott traktorok számát. 

A tavaly a világon gyártott 2 750 700 db traktornak 81,65%-a a fejlődő világban készült.

A fejlett világ részesedése mindössze 18,35%-os volt és az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat. Négy évvel ezelőtt a fejlett és fejlődő világban gyártott traktorok összesített motorteljesítménye alapján mintegy 50-50%-os volt a megoszlás, azaz a fejlett világban kevesebb számú (mintegy fele a fejlődőkének), de nagyobb motorteljesítményű traktort gyártottak, míg a fejlődő világban már akkor is kétszer annyi traktor készült, de kisebb motorteljesítménnyel.

fotó: ke.kubota-eu.com

A tavaly elkészült traktorok összesített teljesítménye alapján mintegy 59%-uk a fejlődő és 41%-uk a fejlett világban látta meg a napvilágot, úgy, hogy ez utóbbiaknál az egy traktorra jutó motorteljesítmény háromszorosa a fejlődő világban gyártottakénak.

Jelenleg a világ legnagyobb traktorgyártó nagyhatalma Kína, amely az elmúlt évben a világon elkészült traktoroknak több mint 52%-át állította elő 59 Mrd USD értékben.

A nagy belföldi felvevőpiac mellett a kínai traktorexport is növekedett az elmúlt években. Az országban tavaly gyártott traktorok 12%-a került exportra 7 Mrd USD értékben. A kínai traktorok legfőbb felvevőpiacai Ázsia mellett, Afrika, Dél-Amerika és egyre több kerül az európai piacra is belőlük.

Kína nem csak a traktorgyártás mennyiségi mutatóiban növekszik dinamikusan, a minőségre is egyre többet adnak. A kínai füstgáznormatívák is már közelebb kerültek az US EPA Tier, illetve az EU Stage-előírásokhoz.

Több európai motorgyártó is telepített vegyesvállalatot az országban, ezek pedig a motorikus paraméterek javításához járulnak hozzá. Dizájnban és komfortban is sokat fejlődtek a kínai traktorok.

fotó: pixabay.com

India a második legnagyobb traktorgyártó nagyhatalom a világon, a maga 24,34%-os részesedésével. A négy évvel ezelőttihez képest, mintegy 20%-kal növelték a gyártott traktorok számát. Indiában számos európai és japán traktorgyár nyitott traktorgyárat, mivel az importot erősen korlátozzák. A belföldi ellátás az elsődleges szempont, de ma már az exportpiacokon is jelen vannak (pl. Európában és Magyarországon is a Solis márka). Az Indiában készülő traktorok 78%-a 40 LE alatti motorteljesítménnyel rendelkezik.

A fejlett világban az Amerikai Egyesült Államok rendelkezik a legnagyobb traktorgyártással. Az éves termelésükre a 200 ezer db feletti traktorgyártás a jellemző. Az elmúlt négy év alatt mintegy 5%-kal csökkent az évente gyártott traktorok száma. Az USA-ban készült traktorok legfőbb felvevőpiaca Észak-Amerika, de az egész világra exportálják azokat. A legnagyobb (450-650 LE-s) teljesítményű traktorok itt készülnek, amelyeknek egyik fő exportpiaca Ausztrália és Kanada, de Európába is jut belőlük.

Európa a negyedik legtöbb traktorgyártó régió. Az utóbbi időben ugyan kontinensünkön is csökkenő tendenciát mutat az előállított traktorok száma, 2013-ban még 185 000 db, 2014-ben pedig 171 000 db traktort állítottak elő az európai gyárak, tavaly már csak 162 000 db-ot.

Európa az egyik legnagyobb traktorexportőrnek számít a világon, számos Európán kívüli országba exportálnak traktorokat a jól ismert gyártók.

Törökország az elmúlt években iratkozott fel a jelentős traktorgyártó országok térképére, már az ötödik legnagyobb traktorgyártó a világon. Az elmúlt négy évben folyamatosan növelte az országban előállított traktorok számát és az exportját is. Tavaly 70 000 db traktort állítottak elő, amelyből 17 000 db-ot exportáltak. A 40 milliós lakosú országban fontos gazdasági tényező a mezőgazdaság, amelynek a mechanizációjára sokat költöttek az elmúlt időszakban.

Több neves európai traktorgyártó (New Holland, Same stb.) is nyitott összeszerelő üzemet az országban, illetve jelentős traktorkomponens beállítóvá lépett elő (Deutz AG, Valtra stb.) Az ázsiai fejlett traktorgyártók közül még mindig a legnagyobb gyártó Japán, ahol a Kubota viszi a prímet (Iseki, Yanmar, Subaura mellett). Az országban 36 500 db traktor készült tavaly, 30 LE feletti motorteljesítménnyel, kéttengelyes kialakításban.

A világ traktorgyártása számokban 2016-ban

Földrész, ország Traktor (db) Részesedés (%)
Kína 1.440.000 52,27%
India 670.000 24,32%
USA 207.000 7,52%
Európa 162.000 5,89%
Törökország 70.000 2,55%
Japán 36.500 1,34%
Dél-Korea 35.000 1,28%
Brazília 34.500 1,26%
Belorusszia 34.000 1,23%
Kanada 19.400 0,70%
Ukrajna 18.000 0,66%
Oroszország 15.600 0,57%
Egyéb országok 8.700 10,38%
Összesen 2.750.700 100%

Az elmúlt négy évben negyedével csökkent a gyártott traktorok száma. A japán traktorok jelen vannak a világ valamennyi traktorpiacán, de legfőbb exportterületük Ázsia és Észak-Amerika és a Kubota révén most indították el Európa meghódítását is. Az országban gyártott traktoroknak jelenleg 40%-át exportálják.

Dél-Korea is jelentős mennyiségben állít elő traktorokat (közel annyit, mint japán), amelynek mintegy fele kerül exportra, főleg Ázsiába és Észak-Amerikába, de egyre több kerül belőle Európába is.

A japán és dél-koreai traktorgyártásban megfigyelhető tendencia, hogy már a 100 LE feletti kategóriákban is jelentősen bővítették a kínálatot. Dél-Amerikában Brazília rendelkezik jelentős traktorgyártással, az oda települt multinacionális traktorgyártók jóvoltából (John Deere, MF, Valtra). A latifundiumokon használt 100 LE feletti trópusi traktorkategória dominál a gyártásban.

A szomszédos dél-amerikai országokat is főleg a brazilok látják el traktorokkal. Kanada traktorgyártása 12%-kal növekedett az elmúlt években. Tavaly közel 20 000 db traktor készült az országban. A legnagyobb gyártó az orosz tulajdonban lévő Versatile, amely exportálja is a nagytraktorait világszerte. A volt szovjet tagállamok közül még mindig a legnagyobb gyártó Belorusszia, amely újból 30 000 db/év fölé emelte a traktorgyártását, amelyben az Oroszország elleni nyugati embargó is besegített.


fotó: valtra60.hu

A beloruszok látják el az orosz befolyás alatt álló ázsiai országokat is, de a legtöbb traktoruk Oroszországban talál gazdára. A térségen kívül még számos európai országban is (köztük Magyarországon) forgalomban vannak. Oroszország és Ukrajna traktorgyártása gyakorlatilag vegetál, de a két földrésznyi méretű országban a traktorgyártási technológia is elavult. Elsősorban a belső piacra gyártják a traktoraikat.

Egyéb országok között, meg kell említeni a Csehország és Lengyelország traktorgyártását, amely darabszámban szebb időket is megélt, de a minőségi fejlesztések révén valószínűleg bővülni fog (Zetor, Ursus, Farmer). Az egyéb kisebb traktorgyártó nemzetek sorába tartozik még Mexikó is, ahol egy New Holland vegyesvállalat gyárt traktorokat.

agrotrend.hu / Dr. Hajdú József

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés