Gépesítés

Technika

Üzemmérettől függetlenül haladni a precíziós úton

Több mint 2 milliárd forintos beruházással kezdődött meg az „Üzemmérettől független komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakítása” elnevezésű kutatás-fejlesztési projekt a KITE Zrt. vezetésével.

– A Széchenyi 2020 keretében elnyert "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázattal megerősítést nyert az a fejlesztési irány, amin a KITE Zrt. évek óta dolgozik. Az, hogy a helymeghatározó rendszereken alapuló mezőgazdaság fejlesztésének jelene és jövője van, most visszaigazolást nyert – mondta a projektnyitó rendezvényen Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

A 4 éves programban a KITE Zrt. konzorciumvezetőként, a Debreceni Egyetem és a Balogh-Farm Kft. konzorciumi tagként, az SAP Hungary Kft. és az Agrárgazdasági Kutatóintézet alvállalkozóként vesz részt. A beruházás összköltsége 2,151 milliárd Ft, melyből a Magyar Állam és az Európai Unió támogatása 1,202 milliárd Ft.

Szabó Levente: A hazai termelők nem élhetnek a GMO adta lehetőségekkel, így gyakorlatilag nem maradt számukra más fejlesztési irány – fotó: Agrotrend.hu

– Olyan, hosszú távon fenntartható, könnyen értelmezhető és végrehajtható rendszert szeretnénk megteremteni a 4-ik év végére, ami több százezer vagy akár több millió hektáros területekre is kiterjeszthető. A struktúra lehetővé teszi, hogy költséghatékonyan, azaz gazdaságosan üzemeltethető, pontosan fejleszthető legyen – emelte ki a vezérigazgató.

A projekt végső célja, hogy a rendszert használók, a KITE Zrt.-vel kapcsolatban álló termelők és a magyar mezőgazdaság szereplői számára többletjövedelmet biztosítson.

– Bízunk abban, hogy ez a rendszer képes lesz arra, hogy a 2020 utáni időszakra is felkészítse a hazai gazdálkodókat. A rendszer használói számára továbbra is biztosítani tudja a versenyképességet.

A fenntarthatóságnak való megfelelés pedig nemcsak velejárója, hanem önmagában hordozza azt

– tette hozzá Szabó Levente.

A KITE Zrt. több mint 10 éve kezdte el a precíziós gazdálkodásra irányuló fejlesztéseit, 2016 elejére lerakták a technológia alapokat és megfogalmazták a módszertani elveket. 

– Ahhoz, hogy az egyes vegetációs időszakokból születő méréseink feldolgozhatóak legyenek, meg kellett oldanunk, hogy valós idejű online szaktanácsadási rendszer alakuljon ki – közölte a sajtótájékoztatón Hadászi László. A KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója elmondta: a pályázat lehetővé teszi, hogy ezek a feldolgozási folyamatok automatizálhatóvá váljanak amellett, hogy megteremtik az ökonómiai háttér átláthatóságát.

Dr. Nagy Lajos: Az elvégzett kísérleti fejlesztési tevékenység hozzájárul a precíziós gazdálkodáshoz szükséges szaktudás bővüléséhez – fotó: Agrotrend.hu

A projekt keretén belül a Debreceni Egyetem munkatársai a precíziós gazdálkodást megalapozó kísérleti fejlesztéseket végeznek, valamint a műszaki és informatikai termesztéstechnológiai ismereteket rendszerbe foglaló, a gazdasági vonatkozásait tartalmazó képzési módszertant fejlesztik. Az egyetem a természettudományos alapokon nyugvó kutatásait olyan európai projektekből származó műszerekkel szerelte fel, amelyekkel a szántóföldön valamennyi mérést képesek elvégezni, tehát meg tudják alapozni a termesztéstechnológiát és annak gyakorlati alkalmazhatóságát. 

– Az együttműködés különlegessége, hogy a 4 év során a gyakorlatban is megvalósuló tudományos eredményeket az oktatásba is bevonjuk. Reményeink szerint a Debreceni Egyetemen 4 év múlva végző agrármérnökök képesek lesznek a precíziós gazdálkodásban vezető szerepet betölteni – nyilatkozta az Agrotrend.hu-nak Dr. Nagy Lajos, a Debreceni Egyetem professzora. – Úgy tudunk az egyetemi oktatásban haladni, ahogy a gyakorlati megvalósítás halad. Ezeket az ismereteket készségszinten is el kell tudni sajátítani, illetve szükség van az üzemi fejlesztésekre is.

A pályázat során a Balogh-Farm Kft. vállalta, hogy a rendelkezésre álló területével és infrastruktúrájával részt vesz az agronómiai és gépészeti kutatásokban, tesztelésekben, kísérletekben.

– Hajdú-Bihar megye közepén, összesen 800 hektáron foglalkozunk növénytermesztéssel, a területeink táblán belül is eléggé homogének. Próbálunk intenzíven gazdálkodni, ehhez azonban differenciálni kellett a területeinket – közölte Balogh Sándor, a Balogh-Farm Kft. ügyvezetője. A 2011-ben kezdődött fejlesztések eredményei biztatóak, az első pár év azzal telt, hogy a hozamtérképek alapján információkat gyűjtöttek a területeikről, a későbbiekben pedig feldolgozták ezeket az adatokat.

– Már két olyan évünk van, amelyekről konkrét tapasztalatokkal rendelkezünk a precíziós gazdálkodás vonatkozásában. Ez az egyetlen előrelépési lehetőség, nincs más mód, nem állhatunk meg, mindenképpen lépni és fejleszteni kell – tette hozzá az ügyvezető.

agrotrend.hu / Erdei Gabriella (x)

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés