Hírek

Az Év Agrárembere 2016-ban, továbbá a Kertészet kategória győztese Dr. Csikai Miklós

Dr. Csikai Miklós kertészmérnöki oklevelét 1966-ban szerezte Budapesten, majd Hollandiában dolgozott egy éven át. 1968-tól Csongrád megyében él és dolgozik a legjelentősebb termálvízfűtéses üvegház és fólia alatti zöldséghajtatást végző üzemekben. 1990-től Magyarország legnagyobb zöldséghajtató üzemének, a szentesi Árpád Szövetkezetnek választott elnöke, 1999-től az Árpád-Agrár Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az Év Agrárembere Díjat 2014-ban alapította Mátrai Zoltán címzetes egyetemi docens üzlettársaival azért, hogy felhívják a társadalom figyelmét azokra az agrárszakemberekre, akik kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek. A díj célja a mezőgazdaságban tevékenykedők közéleti munkájának, társadalmi felelősségvállalásának elismerése, kiemelése.

A kiválasztási folyamat 2016 őszén indult. Az első fordulóban a jelöltek internetes szavazáson mérettettek meg, majd kategóriánként hárman jutottak tovább a szavazatszám, illetve a zsűri döntése alapján a második fordulóba. Közülük a kategória győztesét már a szakmai zsűri választotta ki, azonban a szavazatszámok alapján dőlt el az, hogy ki kapja a közönségdíjat.

Az Év Agráremberét a gála helyszínén a kategóriagyőztesek közül titkos szavazással választotta ki a zsűri, illetve maguk a frissen kihirdetett kategóriagyőztesek is szavaztak. 2016-ban Az Év Agrárembere Díj győztese: Dr. Csikai Miklós.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés