Hírek

Az Év Agrárembere Díj Agrárgépészet kategóriájának győztese: Kustra Mihály

Kustra Mihály anno „a semmiből” kezdte mezőgazdasági pályáját. Sikere a becsületességgel és a pontossággal kezdődik, hitvallása szerint senkit nem szabad megrövidíteni, az a jó üzlet, ahol mind a két fél boldog! Ez a szemlélet pedig a követendő mintapélda.

prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke (bal oldalt), Kustra Mihály őstermelő, Mátrai Zoltán a díj főszervezője

Kukoricát, napraforgót, árpát, dinnyét, szóját, valamint az állatok miatt zabot is termesztenek. Saját szárítóval is rendelkeznek, próbálnak saját maguk megoldani minden munkát.

Végzettségét tekintve aranykalászos gazda, számos gépkezelői jogosítvánnyal rendelkezik. 25 éve gazdálkodik.

1992-ben összesen 3 hektár saját földdel indultak, onnan fejlődtek a jelenlegi szintre. Alapszakmája autószerelő, kényszervállalkozásnak indult a mezőgazdaság először dinnyével és birkákkal. Nagy volt a munkanélküliség a térségben, a gazdálkodás pedig kiugrási lehetőséget jelentett számára.

A kertészeti és állattenyésztési pályázatokban is aktívan részt vesznek. Sertések vannak tervbe véve a jövőben az állattenyésztés terén. Minden pénzét visszaforgatta a földbe, gépekbe az idők során.

Büszke arra, hogy ténylegesen saját maga teremtett meg mindent, nem voltak öröklött földjei, nagygazdasági kapcsolatai. Gabonát Horvátország és Szlovénia felé is exportál ma már.

Drávasztárán a helyi sportegyesületet, a tambura zenekart, Felsőszentmártonon a falunapot és a futballcsapatot is támogatja, illetve segíti környékbeli plébániákat is. Mivel önmaga is ilyen környezetben nőtt fel, szívügye a kis falvakban a helybeli kultúra fenntartása.

Az Év Agrárembere Díj Agrárgépészet kategóriájának 2015-ös támogatója az Austro Diesel GmbH.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés