Hírek

Ki lesz Az Év Agrárembere 2015-ben?

Az „Artificem commendat opus”, azaz Az alkotót az alkotása dicséri. Nem hiába lett ez a latin idézet Az Év Agrárembere díj jelmondata. Persze nem lenne ember az ember, ha nem vágyna mások dicséretére, elismerésére. Ilyen jellegű elismerés létrehozására tettünk kísérletet tavaly, amikor díjazni kívántuk az év agráremberét.


fotó: agrotrend.hu

Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az elképzelés nagy sikerrel valósult meg! Október 19-én pedig elindult a 2015-ös kiírás, ahol sok újdonságot tapasztalhatnak az érdeklődők az előző évhez képest. Legnagyobb örömünkre Prof. Dr. Gyuricza Csaba immár a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökeként is elvállalta a fővédnökséget. A lebonyolításban és a kategóriák számában is történt változás, valamint a díj háziasszonya Süle Kata, a NAK elnökségi szóvivője lett, aki a tavalyi fiatal gazda kategória győztese.

Néhány szót ejtve a díj első évéről: mind a résztvevők, mind a támogatók egyöntetűen úgy vélték, hogy e hiánypótló díj első alkalommal történő kiírása elérte a célját. Széles körű figyelem kísérte mind a kiválasztás folyamatát, mind a nagyszabású gálarendezvényt, melyen végül a kiírt hét kategóriában megszülettek a győztesek, s közülük Kujáni Lászlóné Cser Olga lett Az Év Agrárembere. S, ezt még lehetne azzal fokozni, hogy a széles nyilvánosság aktív bevonása még inkább növeli a díj értékét. Az idei évben sem változtatunk ezeken a célokon! Sőt még inkább törekszünk a nyilvánosság elé tárni az agrárium értékeit, bemutatni az ágazatban tevékenykedő kiemelkedő és elismerésre méltó szereplőket. Ennek érdekében az előző kiírás hét kategóriájához képest idén már tíz kategóriában várjuk a jelentkezőket, melyek az alábbiak: Növénytermesztés, Növényvédelem, Fenntartható gazdálkodás, Kertészet, Állattenyésztés, Agrárgépészet, Fiatal gazda, Feldolgozó-élelmiszeripar, Erdészet-vadászat, Agrárkutatás.

A szervezők nagy örömére szolgál, hogy a tavalyi támogatók szinte kivétel nélkül az idén is úgy érezték, folytatnunk kell a közös munkát. Így a támogatói körben ismét köszönthetjük a Monsanto Hungária Kft-t, akik idén is a rendezvény főtámogatói. A Takarékbankot, mint a különdíj támogatóját. A Növényvédelem kategória támogatójaként a BASF Hungária Kft-t, a Növénytermesztés kategória támogatójaként a Timac Agro Hungária Kft-t, az Állattenyésztés kategória támogatójaként a Bonafarm csoportot, a Kertészet kategória támogatójaként a Fitohorm Kft-t. Az Agrárin Kft. az idei évben az Erdészet-vadászat kategóriát támogatja, s ami külön örömünkre szolgál idén új, s igazán neves támogatók csatlakoztak az eddig felsoroltakhoz. A Feldolgozó-élelmiszeripar kategória támogatójaként a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft-t köszönthetjük, az Agrárgépészet kategória támogatója az Austro Diesel GmbH. lett, a Fiatal Gazda kategóriát a Kuhn Center Magyarország Kft. támogatja, a kibővített Fenntartható gazdálkodás kategória támogatására az AGRO.bio Hungary Kft-t sikerült megnyerni, míg végül, de nem utolsó sorban az Agrárkutatás kategória támogatását az Agrárgazdasági Kutató Intézet vállalta. A különdíjas utazásáról pedig az IBUSZ gondoskodik.


fotó: agrotrend.hu

 

A lebonyolítás

Az előző évhez képest tehát Az Év Agrárembere megtisztelő címre idén 10 különböző kategóriában lehet jelöltséget szerezni. Fontos változás, hogy a jelöltté válás folyamatában nem lehet szavazatokat gyűjteni, így a jelöltek egyenlő esélyekkel indulnak a szavazás időszakában. A jelölés, jelöltté válás időszaka 2015.10.19-től 2015.11.27-ig tart. A jelöltté válás folyamata egyszerű, hiszen vagy egy ismerős vagy akár saját maga a jelölt is jelölheti magát az online felületen, egy rövid indoklás, szakmai bemutatkozás és fotó feltöltésével. Az első szakaszos jelölés zárásával több jelölésre már nincs lehetőség.

A második szakasz 2015.11.30-tól 2015.12.31-ig tart. Itt kerül sor a kategóriák jelöltjeinek bővebb bemutatására, valamint a szavazásra – regisztrációhoz kötött – az online felületen. Az online szavazás itt már kibővül egy szakmai zsűri ajánlásával. A szakmai zsűri tagjai az alapítók képviselője, elismert szakemberek a kategóriából és a kategória támogatói. A 10 kategória első helyezettje, vagyis a legtöbb szavazatot kapott jelöltek automatikusan bejutnak a kategória döntőbe, a második és harmadik továbbjutót a szakmai zsűri jelöli ki, figyelembe véve az online szavazáson elért eredményeket is. Így végezetül kategóriánként 3 jelölt jut tovább a harmadik szakaszba, vagyis a kategória döntőkbe.

A harmadik szakasz 2016.01.04-től 2016.01.31-ig tart. A kategóriadöntők során az összesen 30 jelölt (kategóriánként 3-3) online szavazáson méretteti meg magát. Az online szavazás természetesen hatással kell legyen a zsűri döntésére, de nem felülíró erővel. A döntéshozó grémium minden politikai és szakmai függőségtől mentes, elismert személyekből álló döntési szerv, mely független, csak a kiírás szempontjait figyelembe vevő döntést hoz! A díj nem egy támogató által megvásárolt „kitüntetés”, hanem egy szakmai alapokon és érdemeken nyugvó elismerés!

A negyedik szakaszban, 2016.02.06-án egy nagyszabású gála keretén belül vehetik át a kategóriák győztesei az elismerésüket. Kihirdetésre kerül a Közönségdíjas is, vagyis az a jelölt, aki a legtöbb online szavazatot kapta. őt a szervezők díjazzák értékes családi nyaralással.

Majd következik az év agráremberének megválasztása. A választás során egy-egy szavazattal bírnak a kategóriák győztesei (10 fő), a kategóriák támogatói (10 fő), a kategóriák szakmai zsűrijének szakértő tagjai (10 fő), az alapítók képviselője (1 fő), illetve az év agrárembere 2014 díj főtámogatója (1 fő), valamint az év agrárembere 2014-es kiírás győztese. Az így kapható 33 szavazatból egyszerű többséggel nyer az, aki a jelöltek közül a legtöbb voksot kapta.

agrotrend.hu

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook