„Az őshonos lófajták tartása nem gazdasági kategória, hanem szellemiség kérdése”

A magyar lovasszakma aktuális kérdéseiről, állapotáról és a politikai kezdeményezésről Dr. Mihók Sándorral, a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk.

– Határozott politikai program, hogy támogatást kapjon a lovas szakma, konkrétan az őshonos lovakat tenyésztők, annak érdekében, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalában legyen. Az állattenyésztési alap és a konkrét támogatás mellett szorgalmazzák lovas létesítmények létrejöttét, lovas sportesemények szervezését. Mi a szakma véleménye a politikai kezdeményezésről?

– Kijelenthető, hogy van kormányzati szándék a magyarországi lovas ágazat jobbá tételére. Rendkívül fontos tény, hogy érdemben lehet beszélni az ágazati gondokról, s maga az ágazat nem másod-, harmad-, sokat rendűnek tekintett. Nem kérdőjeleződik meg a magyarországi lovaskultúra ténye, bár a megelőző évtizedek – fél évszázad – romboló hatásának következtében a megjelenítés hitelessége sokszor kérdéses! A kormány elsősorban az épített környezet minőségjavítására fordít gondot (pl. az állami ménesgazdaságok területén, a Nemzeti Lovardában megvalósuló többféle beruházások), amik a versenyképességet növelik és nem kizárólag a lóágazat szempontjából bírnak jelentőséggel, hanem a makroökonómiai politika szemszögéből tekintve is jelentősek, például akkor, amikor a vidéki térségek fejlesztésének lehetséges stratégiáiról folynak tárgyalások. Ezek egyben a hosszú távú gazdasági növekedés előfeltételei is. Tény, hogy az állattenyésztési alapból is részesül a lótenyésztés, mégpedig a tenyésztőszervezetek törzskönyvezési munkájának támogatása útján. A tenyésztők közvetlen támogatása sem lebecsülendő, ám e kérdést célszerű közelebbről is áttekinteni. Az állattenyésztésben is folyik a harc a régi és az új között. Fajták sokasága tűnt el az utóbbi három évtizedben, vagy vészesen csökkent a létszáma. Ez a biodiverzitás oldaláról tekintve csaknem végzetes helyzet. Ezt a folyamatot nem tudta elkerülni a lótenyésztés sem. Ugyan, erre a veszélyre a kutatók két évtizede folyamatosan felhívták (felhívják) a figyelmet, s végül az EU a vidékfejlesztési támogatások keretében valamennyi tagországban és valamennyi veszélyeztetett helyzetbe került régi fajta megmentésére, vagy megmaradt állománya fenntartására génmegőrzési támogatást irányzott elő. Ez a támogatás 2010 óta tart és az új támogatási ciklusban is megmaradt. Ez a támogatási összeg a 2010-2015 közötti támogatási időszakban megmosolyogtatóan kevés volt, nem érte el egy átlag ló évi alomszalma szükségletének költségét. A szakmai szervezetek érvelését a jogalkotásban részt vevő szervek meghallgatták, az EU bizottsági tárgyalásokon az 500 Euró támogatási összeget a kormány képviselői elfogadtatták, amiért köszönet jár.

– És ha a számok mögé nézünk…

– Manapság egy kancának csikójával együtt az éves tartásköltsége (takarmány, munkabér, épület-amortizáció, segédüzemági költség stb.) meghaladja a félmillió forintot. Most még szó nincs a piacon eladható, akár csak alapszinten kiképzett ló költségigényéről. Miután a ló kiképzettsége (ami az eladhatóság záloga) döntően a belefektetett humán munka minőségétől és mennyiségétől függ és ez a felnevelési költséget képes többszörözni, a megnevezett támogatási összeg, csak töredéke a valós lótenyésztési (lótartási) költségnek. A támogatásban részesített tenyésztők kötelesek a fajta tenyésztési programjának végrehajtására, s miután mindegyik esetben rendkívül kevés a tenyészállat-létszám, bizony célpárosítások végrehajtására van szükség. Nem ritka az az eset, hogy a célpárosításból létrejött vehem (nem megszületett csikó) költsége már el is vitte a támogatási összeget. Nyilván jól hangzik az 500 Eurós támogatás, és kár lenne tagadni, hogy sokan a támogatási összegért kezdtek tenyészállatokat vásárolni, de rövid időn belül szembesülni fognak a kötelezettségekkel, ha azt eddig nem mérlegelték volna eléggé. Érdemes azt is megemlíteni, hogy az ágazat nem részesül azokban a támogatási formákban, amelyekkel az egyéb állatfajok (fajták) tenyésztői élhetnek.

– A programban szerepel a lovas társadalom fejlesztése is. Hol, miben, milyen módon látja a ló szerepét?

– Napjainkban a ló már nem csupán fiziológiai (táplálóanyag-forrás), fizikai (munkavégzés), és biztonsági (hadászat) igényeket elégít ki, hanem az önmegvalósításban (szórakozni, sikeresen versenyezni, jó érzésben élni) vált nélkülözhetetlenné. Nem a ló maga a közvetlen gazdasági tényező, hanem az a termékkínálat, amit a lóval ajánlanak fel a vevőnek és ezt a vevő hajlandó megvenni, megfizetni. Így gerjeszt keresletet, így lesz gazdasági hatása. Ez az önmegvalósítás magától értetődően megnyilvánulhat az idegenforgalomban, a környezetvédelemben, különösen a sportban, aminek fontossága, felhajtó-ereje, piaci hatása a ló hasznosításban és az önmegvalósításban megkérdőjelezhetetlen, de mellette nem kap elég hangsúlyt a lónak a kultúrában, a környezetvédelemben betölthető szerepe. Különösen fontos az egészségrehabilitációban betölthető szerepe, a bármilyen fogyatékkal élők életminősége javításában elérhető kedvező hatása. Hihetetlen kedvező hatást tud kínálni a gyermeknevelésben, alig tizenéves kortól a felnőtté válásig. Nem véletlenül helyezte gyújtópontba a nemzeti lovasprogram az általános iskoláskorú gyerekek lovaskultúra és lovaglás-oktatásban részesítését. Fontosságát jótékony hatása miatt senki nem vitatja, de az elmúlt években bebizonyosodott, hogy nincs meg ennek a kellő forrása. A társadalomnak jelentős része ilyenkor legyint, hogy milyen drága időtöltés a lovaglás, de el kellene ettől az általánosítástól vonatkoztatni és a valós költségeit ismerve kezelni.

– Mennyire ismertek a hazai lóállomány pontos adatai?

– A hazai lóállomány nagyságával szinte dobálózni szokás, de senki nem ismeri pontosan. Ennek oka, hogy a társadalomban szokássá, sikké, jó cselekedetté vált a jogkerülés és nincs szándék, vagy lehetőség ennek a megakadályozására. Feltételezhetően 60 000 körüli ló lehet az országban, aminek csak töredéke – mintegy harmada – az állattenyésztési értelemben vett értékes lóállomány. Valós ismeretanyag a jogkövetők birtokában lévő lóállományról van, illetve utólag szerzünk tudomást a valamilyen kényszer alatt jelölt egyedekről. Ezek azonban nem képviselnek állattenyésztési értelemben vett értéket. A jogkövetők állományáról gyűjtött adatok teljesen rendben lévők, működik az Országos Lótenyésztési Információs Rendszer, a fajtafenntartásáért felelős tenyésztőszervezetek megbízható adatbázissal rendelkeznek.

– Politikusok által megfogalmazott cél, hogy a lovasszakma ismét a világ élvonalába kerüljön. Mit jelent ez a szakma nézőpontjából?

– Ez a kijelentés, vagy óhaj, esetleg csak megfogalmazás rendkívül jól hangzik. Az is elfogadható, hogy a politika más célt nem is tűzhet maga elé. A szakmának viszont a tényleges helyzetből kell kiindulni és céljait megfogalmazni. Kifejezetten optimista becslés szerint is legfeljebb 20 000 tenyészkancával a világ élvonalába tartozó tenyésztést megvalósítani minden más egyéb feltétel mellett is csaknem lehetetlen. Ennek a kancaállománynak egyharmada minden évben inaktív. De ez a tenyészkanca létszám legalább tíz fajtából tevődik össze. A legnépesebb fajták is legfeljebb 1000 tenyészkancával rendelkeznek. Csupán ebből a tényből kiindulva nem lehet más cél, mint a fajta genetikai állományának őrzése. Nem szabad elhallgatni, hogy a csikóévjáratok felnevelési körülményei (tartás, takarmányozás, ménesi előtréning), majd kiképzésük messze elmarad az élenjáró országokétól. Ennek nem csak az ágazatban felhalmozódó hiányos szellemi kapacitás az oka, hanem egyszerűen nincs meg az a forrás, ami ehhez a minőséghez kellene. A lótartók, lótenyésztők jelentős része a mezőgazdaságban tevékenykedik. A mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége nem teszi lehetővé, hogy a lótenyésztési ágazatba tartósan, roppant hosszú idő és alacsony megtérülés mellett érdemleges forrást fektessenek. Itt-ott a mezőgazdasági ágazatokon kívül megtermelt jövedelmet a lovas ágazatok valamelyikébe fektetik, s ebben az esetben az eredmények kedvezőek, de a tartósan szerepet vállalók száma elenyészően kevés.

– A képzési portfólió mennyiben támogatja a szakma fejlődését?

– Az a sportolói, kiképzői állomány – nevezhetjük humán forrásnak – sem áll kellő mennyiségben rendelkezésre, ami szükséges lenne a nemzetközi élvonalba repítésre, különösen a tartós ottmaradás biztosítására. Viszonylag sok oktatási intézmény foglalkozik valamilyen szintű lovas képzéssel – a szakmunkás képzéstől a felsőoktatási képzésig bezárólag -, de a képzési normatív támogatások egyetlen szinten sem érik el (nem ismerik el) a valós forrásigényt. Szakmailag csak annyi lehet megalapozott, hogy fajtáink, sportolóink, kiképzőink, bármilyen lovas szakembereink között legyenek olyan egyedek, egyének, akik nemzetközi mércével mérhetők. Eddig is voltak és minden bizonnyal ezután is lesznek. Erről lemondani nem szabad és ennek érdekében minden tőlünk telhetőt meg kell tenni.

– Mennyire segítik a kutatások a lótenyésztést? Kap-e megfelelő szerepet a tudomány?

Ma az országban érdemleges és szervezett lótenyésztési kutatás nincsen. Ennek a szakma nagy kárát látja. Elszigetelten, pár oktató/kutató kezdeményezésére és nagyon erős törekvésére időről időre megjelennek kutatási eredmények. Az ehhez szükséges forrást a bűvész képességével teremtik elő!

– Mennyiben támogató a jogszabályi környezet?

– A jogszabályi környezet talán megfelelő. Annak betartása és betartatása kívánni valót hagy maga után.

– Milyennek ítéli meg az európia piaci helyzetet, hogyan pozicionálható ott a magyar kínálat?

– Egész Európa zsúfolásig megtelt lóval. Természetesen kereslet van a rendkívül magas szinten kiképzett, ennek megfelelően káprázatos teljesítményt nyújtó egyedekre. Ezekért akár hatalmas árat is fizetnek, de ebből nagyon kevésre van szükség. Néhányan az országban is tudtak ilyen lehetőséggel élni! Mutatkozik kereslet jól képzett, megbízható munkavégzésű, nem kifejezetten lovas (hajtó) igényes egyedekre. Ez a kereslet eseti, ezt nem tekinti érdemi keresletnek a magyar lótartó/lótenyésztő. Nem is számol vele, ezért igen gyakori az a helyzet, hogy keresnek több ilyen lovat és képtelenek vagyunk kielégíteni. Ezek az eseti keresletek nem jól szervezett formában valósulnak meg, nehezen talál egymásra eladó és vevő. Európán kívülre tekintve: sokak közreműködésével az ország elérte, hogy megköttetett a karantén egyezmény Kínával. Ide szivárognak ki lovak, de a kullancs közvetítésével szinte Európa szerte jelen lévő fertőzöttség miatt az értékesítés sokszor sikertelenné válik.

– Az őshonos lótartás támogatásával kezdtük – számbavéve a mikro- és makrokörnyezeti akadályokat és nehézségeket is. Összefoglalva: érdemes-e őshonos lovat tartani?

– Az őshonos lófajták tartása nem gazdasági kategória. Azok tartása, tenyésztése szellemiség kérdése. Az őshonos lófajták népünk kulturkincsei, emberi nemzedékek egymásra épülő munkájának termékei. Hozzátartoznak a nemzeti identitáshoz. Olyan értékek, mint az országház, a Halász Bástya, a matyói hímzés, Kodály és Bartók kultúröröksége. Sokan erejüket megfeszítve, vagy azon felül tartják, tenyésztik ezeket a fajtákat. Dacolva a divattal, a divatos fajták tenyésztőinek megvetésével. Csak rajtuk múlott, hogy még megvannak ezek a fajták, és kötelességünk a minket követő nemzedéknek átadni. Az EU felismerve a kontinens-szerte megnyilvánuló genetikai elszegényedést, a fajták megőrzése érdekében, elismerve veszteségüket, támogatja a tenyésztőt, a tenyésztést. Ezek a fajták korántsem avas, vagy dohos termékek, mert a sport területén is nemzetközileg sikeres egyedek vannak közöttük, a nem versenyszerű lóhasználatra pedig különösen alkalmasak. A velük való foglalkozás, tenyésztésük nem a hamu őrzése, hanem a parázs lángra lobbantására irányuló cselekvés! Aki a génmegőrzési támogatásért akar őshonos fajtába tartozó lovat tartani, tenyészteni, sürgősen hagyja abba, ne kezdjen bele. Nagyot fog csalódni és a fajtafenntartásnak sincs rá szüksége. Aki magyar kultúrörökséget kíván ápolni és a fajták unokáinak átadásához hozzájárulni, arra nagy szükség van és annak a fáradozását segíti az állam a génmegőrzési támogatással!

agrotrend.hu / GG.