Állattenyésztés

Gazdálkodás

25 év után jöhet az új állattenyésztési törvény

Huszonöt év után megalkotunk egy új állattenyésztési törvényt, ez olyan lehetőséget ad a szakmának, amellyel élnie kell – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán Herceghalmon.

A Magyar Állattenyésztõk Szövetsége (MÁSZ) küldött közgyûlésén a miniszter elmondta, hogy a törvény megalkotását az õszi törvényhozási idõszakra tervezik. A jogszabály keretet fog adni a magyar tenyésztés-szervezés értékeinek megvédéséhez, valamint megteremti a lehetõségét annak, hogy e szervezetek a határokon túlra is kiterjesszék tevékenységüket.


fotó: Kovács Zoltán/AM

Az agrárminiszter hangsúlyozta:

"erõs magyar mezõgazdaság nincs erõs, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-elõállítás nélkül".

A tárcavezetõ elmondta, hogy 2018-ban is elérhetõvé tesznek a fajtaegyesületeknek és a szakmai szövetségeknek 1,3 milliárd forintnyi támogatást.

Nagy István beszélt arról, hogy nem halogatható tovább az agrár-felsõoktatás és szakoktatás felülvizsgálata sem és újjászervezésük után igazodniuk kell a XXI. század kihívásaihoz. Hozzátette, hogy 2020 után több szempontból is új idõszak kezdõdik, s nem csak új uniós költségvetési ciklus kezdõdik, hanem megváltoznak a prioritások és az ezekre épülõ támogatások is változni fognak.

Az agrárminiszter azt mondta, hogy fontos és hangsúlyozniuk kell az állati termékek piaci értékesítésében a GMO-mentességet.

Farkas Sándor parlamenti államtitkár, a MÁSZ elnöke köszöntõjében arról beszélt, hogy

sikeres, minõségi takarmány-elõállítás nélkül nincs sikeres állattenyésztés.

Hozzátette, hogy meg kell felelni a piac kihívásainak és nagyobb feldolgozási szintet kell elérni. Ne csak eredményesek legyünk, hanem sikeresek is – fûzte hozzá az államtitkár.

agrotrend.hu / MTI

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook