Állattenyésztés

Gazdálkodás

A díjnyertes gazda az elvárásokat magának támasztja

Nyakas András Hajdúnánás határában 25 éve foglalkozik állattartással és növénytermesztéssel. A Nyakas család a környék meghatározó szarvasmarha telepével rendelkezik, ahol modern technológiával dolgoznak, s állítják elő a szarvasmarha-tartáshoz szükséges takarmányt. Az Év Agrárembere 2017 kitüntető díj Állattenyésztés kategóriájának győztese a város életében is kimagasló tevékenységet folytat.

Nyakas András törzsgyökeres hajdúnánási, őseit 1610-ig tudja visszavezetni. Mezőgazdasági technikus minősítést a nagy múltú Pallagon szerzett. Pályafutását a helyi Termelőszövetkezetben kezdte, 1981-től pedig már baromfitenyésztő és állatkereskedő vállalkozása volt. Gazdaságában 1995-ben 25 vemhes üszővel kezdődött el a tejtermelés.

Nyakas András: Fontos a kollégáimmal közösen végzett munka elismerése – fotó: agrotrend.hu

A Nyakas Farmon a mindennapi munka során elsősorban maguknak szeretnének megfelelni, az elvárásokat maguknak támasztják. – Ha az eredményeink alapján a szakma is úgy látja, hogy példamutató a működésünk, azt mindig örömmel fogadjuk. Mindez felelősséget is jelent persze, hiszen a díj által még többen megismertek minket – mondja Nyakas András.

A farm az ország egyik legmodernebb és legnagyobb tejelőszarvasmarha telepével és tehénállományával rendelkezik. Napjainkban közel 2100 tehénnel dolgoznak, közben elindult a generációváltás, az irányítás fokozatosan átkerül fiai, András és Tamás kezébe.

Hajdúnánás területe 26 ezer hektár, ennek 6-7 százalékán, vagyis mintegy 1700 hektáron a Nyakas család gazdálkodik, amelynek közel fele saját tulajdon, a többit bérlik, de terveznek további földvásárlásokat is. – Vannak jó földjeink, de kevésbé kötött talajaink is, 20-22 aranykoronás az átlag-aranykoronamértékünk, ebben benne van a legelő és szántó is – teszi hozzá a cégalapító.

Az öntözött terület nagysága eléri a 350 hektárt, de a közeljövőben további 300 hektáros bővítést terveznek. A területeik hasznosítása a vetésforgót szigorúan betartva történik, fő növényük a silókukorica, ami a telepen lévő 4400-4500-as Holstein-fríz állomány takarmányozására szolgál. – Törzstenyészetünk van, és mondhatom, hogy jók a laktációs számaink. 10100 literes zárt laktációval rendelkezünk, az ezer feletti tehenek tartásánál az első 5-ben mindig benne vagyunk.

Még tovább bővülhet a szarvasmarha-állomány – fotó: agrotrend.hu

A 25 éve működő gazdaság stabil vevőkörrel rendelkezik, a megtermelt tej legnagyobb hányadát Gyulafehérvárra viszik.

Az ágazatot egyre komolyabban érintő munkaerőhiány Hajdúnánáson is gondokat okoz. – Nálunk is kezd gyűrűzni a probléma, de mindig arra törekszünk, hogy megtartsuk a 100-110 fős alkalmazotti létszámot, és ne majd visszaszerezzük – vélekedik Nyakas András.

Nyakas András Az Év Agrárembere kitüntető díj 2017 gálaestjén Ádám Jánossal, a Bonafarm Csoport vezérigazgatójával, az Állattenyésztés kategória támogatójával – fotó: agrotrend.hu

Már zajlik a gazdaság átvétele, két fia egyre aktívabban vesz részt a farm életében. – Amikor 60 éves lettem, kaptam egy táblát, amin az áll, hogy most már az örökösök vagyonát költöm. Szerencsére ez a kérdés nálunk jól megoldódott, nem is szeretném, ha a telep kikerülne a család irányítása alól – jelentette ki.

A vállalkozás teherbíró képességének megfelelően új beruházásokkal, fejlesztésekkel teremti meg a lehetőséget az állatlétszám növelésére. – Szexált szaporítóanyagot használunk, a mostani állományt még ezerrel tervezzük bővíteni.

Nyakas András munkásságát 1999-ben a Földművelésügyi Minisztérium „Aranykoszorús Gazda” kitüntetéssel, 2009-ben a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat Arany Sándor-díjjal ismerte el. 2012-ben Hajdúnánás Város Képviselőtestülete Csiha Győző díjjal jutalmazta a város gazdasági fejlődésének elősegítéséért. 2016-ban a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete az Év Tenyésztője díjjal tüntette ki.

A szakember büszke rá, hogy egy szervesen építkező telepet vezet, a kezdetekkor épült első istállók mellett a legmodernebb épületek segítik a célirányos termelést. – A régi istállóinkban is jól termelünk, elégedettek vagyunk az eredményeinkkel.

A farm legmodernebb, 40 állásos, belső körös fejőházát 2009-ben adták át. Az állatokat chip alapján azonosítják, óránként 200 tehenet tudnak megfejni vele. Az utóbbi 2 évben annyira megnövekedett a tehénlétszám, hogy ismét igénybe kellett venni a régi fejőházukat.

Társadalmi szerepvállalása
Lokálpatrióta lévén rendezvények szervezésével, szponzorálásával segíti városát, iskolákat, civil szervezetek támogat. Egyebek mellett az ő kezdeményezésére indították el az Arató Fesztivált, amelynek fő támogatója és ami hosszú évek óta a város egyik legnagyobb tömegrendezvénye.

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének megbecsült és elismert tagjaként, rendszeresen szakmai napoknak és egyéb szakmai, szervezeti rendezvényeknek, valamint a városban működő civil szervezetek programjainak ad helyet, és biztosítja a vendégek ellátását.

– Kötelességünknek érezzük, hogy mindenkit támogassunk, aki a város és a mezőgazdaság hírnevét öregbíti.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés