Állattenyésztés

Gazdálkodás

A hazai állatlétszám megyei megoszlásban

Magyarországon 2020. december 1-jén szarvasmarhából, sertésből és tyúkból többet, juhból kevesebbet tartottak az egy évvel korábbinál, derül ki a a KSH „Fókuszban a megyék” című legfrissebb kiadványából, mely negyedévről negyedévre önálló webfelületen ad tájékoztatást az érdeklődők számára a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról.

szarvasmarha-állomány (932,9 ezer) 2,6%-kal, a teljes létszám 44%-át kitevő tehenek száma alig észrevehetően növekedett – írja a Magyar Állatenyésztők Szövetsége. A szarvasmarhák 12%-a Hajdú-Bihar, 8,5%-a Bács-Kiskun, 8,1%-a Pest megyében található. A legkevesebb szarvasmarhát, külön-külön az országos állomány nem egészen 2,0%-át Heves, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében tartották.

sertések száma (2,8 millió) 8,2, az összes egyed 5,7%-át adó anyakocáké 5,4%-kal gyarapodott. A sertések egyharmada jellemzően az Alföld középső részén: Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében összpontosult, és itt tartották a legtöbb anyakocát is.

Fotó: wikimedia

juhok száma (943,8 ezer) 11, az állomány túlnyomó többségét (80%-át) kitevő anyajuhoké 3,5%-kal csökkent. A juhok 21%-át Hajdú-Biharban gondozták, további egyharmadát is az Alföldön: Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tartották. Ezzel szemben Hevesben és Nógrádban, valamint az összes dunántúli megyében egyenként a hazai juhállomány legfeljebb 4,5%-a található.

A gazdaságküszöböt elérő gazdaságoknál tartott tyúkok száma (28,9 millió) 2,6%-kal nőtt, az állomány háromtizedét adó tojóké viszont 4,0%-kal csökkent a 2019. decemberihez képest. A tyúkállomány nagysága alapján felállított megyei rangsor elején Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Bács-Kiskun megye állt, a tojók száma szerint Komárom-Esztergom megye lett az első helyezett. A létszám Tolna, Somogy és Nógrád megyében volt a legalacsonyabb, ahol külön-külön a hazai tyúk- és tojóállomány kevesebb, mint egy százaléka található.

2020-ban az évenként ismétlődő decemberi állatszámlálás a koronavírus okozta járvány miatt a gazdasági szervezetek mellett csak a jelentős mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni gazdaságokra terjedt ki, így az egyéni gazdaságok adatai becslésen alapulnak. Emiatt az állatállományra vonatkozó 2020. decemberi előzetes területi adatok a korábbi évek adataival korlátozottan hasonlíthatók össze.

agrotrend.hu / MÁSZ

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook