Állattenyésztés

Gazdálkodás

A húsmarhatenyésztés fejlődését több dolog is segíti

A húsmarhatenyésztés de minimis támogatásával az államnak két célja is megvalósulhatott.

Nagyjából fél évvel ezelőtt a tenyésztői társadalom szeme fényesen csillant, mikor az Agrárminisztérium bejelentette, hogy megvalósul a húshasznú tenyészbika használathoz oly’ régen tervezett de minimis támogatás – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Augusztus végén látott napvilágot a hír, mely szinte felrobbantotta a tenyészbika-piacot. Szeptemberben pedig már a vásárló gazdák be is adhatták kérelmüket az Államkincstár részére, melyhez csatolni kellett a tenyészbikákról szóló igazolást; mi szerint a vásárolt portéka hivatalosan elismert apaállat.

A megadott feltételeket összesen 1238 tenyészbika teljesítette, a francia fajták jelentős szeletet kiszakítva a „tortából”. Az államnak két célja is megvalósulhatott a támogatás első felvonásának lezárulásával.

Először is sokan döntöttek úgy, hogy kicserélik tenyészállatukat, ezzel új vérvonalat hozva állományukba, mely növeli a genetikai variabilitást, ez pedig jótékony termelési hatásokat prognosztizál a szakmai vélemények alapján.

A második cél megvalósulása még ennél is fontosabb a hazai húsmarhatenyésztés számára, ugyanis rengeteg termelő jutott a támogatás segítségével minőségi, teljesítményvizsgálattal rendelkező tenyészbikához, melyet azelőtt nem biztos, hogy könnyen tudott megfinanszírozni.

A hazánkban üzemi, vagy központi teljesítményvizsgálatban tesztelt bikák ára 800 ezer és másfél millió forint között mozog, amihez óriási segítséget nyújtott a mintegy 700 ezer forintos állami támogatás.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés