Állattenyésztés

Gazdálkodás

A húsvétra szánt bárányok hamarosan megszületnek

Idén április közepén lesz húsvét, a kisbárányok születését is ehhez igazítják. Ez azt jelenti, hogy addigra kell, hogy legalább húsz kilósra meghízzanak a kis jószágok, hogy piacképesek legyenek. A juhászatokban tehát januárban megkezdődnek az ellések. Jó hír az állattartóknak, hogy már karácsony előtt is nagyon keresettek voltak a bárányok.

Péntek hajnalra alaposan lehűlt az idő, mínusz öt fokot mértek Rudolfmajorban. Bognár Ferencnek itt van a telephelye, ahol többféle állatot nevel, a borjak, sertések mellett birkákat is. A törzsállományuk is jelentős, magyar merinó és német fekete fejű juhokat, nagy genetikai háttérrel rendelkező anya- és apaállatokat tenyésztenek. A magyar merinó törzstenyészetet a veszélyeztetett kategóriába sorolták, mert tízezer alá esett a számuk.

fotó: pixabay.com

Bognár Ferenc elmondta, náluk idén január vége felé kezdődnek az ellések és ez az időszak eltart február közepéig. A már említett törzsállományukban 400, az árutermelésre szánt anyajuhok közül 300 a vemhes. Jellemzően több közöttük az ikerterhesség is. ők karácsony előtt nem adtak el bárányokat, de figyelték a felvásárlásokat így tudják, hogy nagyon jó árat – rég nem volt ilyen – kínáltak a bárányokért, bármelyik súlykategóriában. Kilónként, élősúlyban 1400 és 1600 forint közötti árat fizettek. Az olaszok most inkább a nagyobb testű bárányokat keresték. Bognár Ferenc elmondta, a nagyon drága takarmányárak miatt 30-40 kilósra felhizlalni a bárányokat még a magasabb árak mellett sem éri meg. ők a saját termelésű takarmány mellé tápot is vásárolnak. 

Jelenleg a juhok a hodályban vannak, illetve kimehetnek a karámba is, ellés idején viszont az akolban maradnak. Ahogy megindulnak az ellések, a gazda éjszakánként is felügyeli az állatokat, ahogy megszületik a kisbárány, főleg a merinó fajták, egyből külön kutricába kerülnek és krotáliát kapnak a fülükbe.

A megye többi juhászatában is hasonló a helyzet. Idén április 17-én lesz húsvét, így március végétől várható, hogy beindul a bárányok felvásárlása. Bogyiszlói, bonyhádi, Diósberény környéki juhászok is arról számoltak be, hogy karácsony előtt nagyon jól alakult a bárányok értékesítése. Egyelőre úgy tűnik, nem változik a viszonylag magas felvásárlási ár.

Bogyiszlón, a juhászatban éves szinten ezer bárány születik, ahogy elérik a leadási súlyt, úgy el is adják őket. Az elletésből szerencsére nem csinálnak nagy gondot, mondta a Bajusz Bálint juhász, hajnalban ránéznek az állományra, de éjszakai ügyeletet nem tartanak. Ritkán fordul elő, hogy beavatkozás szükséges. Ikerellésnél fordul elő, hogy a bárányok kisebb súlyúak, őket meleg helyre viszik, amíg meg nem erősödnek

Egyre kelendőbb a bárányhú

Sajnos a hazai piacon sem húsvét előtt, sem máskor nincs nagyobb kereslet a bárány-, vagy a birkahúsra. Így az állattartók arra kényszerülnek, hogy külföldre értékesítsenek. Jól jött a brexit a hazai juhászoknak, Nagy-Britannia kiválásával áruhiány keletkezett, és emitt soha nem látott magasságokba emelkedett a bárány ára az európai uniós piacon karácsony előtt. 

Az áruhiány mellett új piacok is nyíltak a magyar juhok előtt: az arab országokban megnőtt a fizetőképes kereslet, emellett Európán belül is nőtt a muszlim lakosság aránya, ami jó alapot ad annak, hogy a hazai gazdák a nagyobb súlyú bárányokat is könnyűszerrel el tudják adni. A fiatal bárány legfontosabb felvevőpiaca még mindig Olaszország, a nagyobb súlyú állatokat azonban Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a vevők.

Az előrejelzések szerint a kedvező piaci tendencia a következő néhány évben is megmaradhat. A pozitív folyamatokat erősíti az is, hogy az anyajuhok évi ötvenezres fogyása megállt, ebben az évben nem várnak visszaesést a szakemberek.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés