Állattenyésztés

Gazdálkodás

A méhészek fejében már megfogalmazódott, hogy abbahagyják hivatásukat

Nem egy méhész fejében fordult meg az utóbbi hetekben, hogy más jövedelemforrás után néz. Ugyanis nem csak a méz alacsony felvásárlási ára sújtja az ágazatot, de az utóbbi idők egyik leggyengébb akácszezonja is.

Elszomorító, hogy mennyire nincs az idén akácméz – számolt be róla nemrég a sonline.hu-nak, a Somogyi Gazda.

Ha ez agy megy tovább, akkor az ágazat fennmaradása veszélybe kerül – fotó: pixabay.com

– Nem emlékszem ilyen tragikus időszakra, mint a mostani – mondta el a Somogyi Hírlap kérdésére Balogh László, a Nagyatádi Méhész Egyesület elnöke. A lábodi szakember szerint méhészetből élő családok kerülhetnek a tönk szélére kis túlzással az idei gyenge akácszezon után. – Több barátom megkeresett az elmúlt hetekben, akik arra jutottak, hogy eladnák méhészetüket, kénytelenek más területen elhelyezkedni – tette hozzá.

– Persze aki régebb óta a pályán van, nehezen adja fel. Most egyébként a méhészeti eszközöktől is csak nyomott áron lehetne megszabadulni, hiszen a piaci helyzet miatt csak kevesen keresik azokat.

A lábodi méhész abban bízik, hogy az akác utáni növényekből még lehet valamekkora méztermés. A napokban Mosonmagyaróvárig ment méheivel facélia méz reményében. Az egyre közelgő hársban is bíznak a zselici méhészek, habár az erős nap- és UV-sugárzás egyik növénynek sem használ.

Nagy Csaba Zoltán, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) megyei szaktanácsadója szerint is többeknek kedvét szegte az utóbbi időszak. Az évek óta tartó alacsony felvásárlási árak után az idei csekély akácméztermés még rátett egy lapáttal, pedig amúgy se volt rózsás a helyzet.

S akkor a mérgezéses esetekről még nem is beszéltünk, ezek tovább rontották az ágazatban a helyzetet. Nehéz megmondani, mivel lehetne áthidalni a gyenge méztermésből adódó kiesést. A piaci helyzet miatt most a méheket sem igen lehet eladni, vagy csak nagyon nyomott áron válhat meg tőlük a gazda. Néhányan belefogtak az utóbbi időben például a méhanyanevelésbe is, mások méhpempő előállítását tervezgetik, mellyel kiegészíthetnék jövedelmüket.

A szaktanácsadó szerint némi bizakodásra adhat okot, hogy hamarosan egy 600 millió forint keretösszegű pályázat is megnyílik a méhészek előtt. Ebből ötszáz forint juthat méhcsaládonként, ami valamelyest segíthet a méhésznek a költségek kigazdálkodásában.

Kada Zsuzsanna, az OMME balatonlellei szervezetének elnöke szerint minden támogatás jól jön, de ő maga a mézet népszerűsítő akciók erősítésében látja a jövőt. Úgy véli: aki hosszú távra tervez a méheivel, annak sajnos a gyenge éveket is el kell viselnie. Az idén az akácméz mennyisége jóval kevesebb, a méhrajok száma viszont jóval több volt az átlagosnál. A nyaralótulajoknak is figyelniük kell

Az átlagosnál több méhrajt fogott már be az idén Stadler László fonyódi méhész. Öt alkalommal fáról, kétszer kéményből, így ízben pedig a redőnytokból kellett begyűjteni a méheket. Legtöbbször a ritkán látogatott nyaralókat veszik birtokba a repülő rovarok.

Ideális az volna, ha megmaradhatnának a begyűjtött méhek, ám van helyzet, amikor nincs esély erre. Sokszor a kéményt is csak a raj elpusztítása révén lehet mentesíteni. Ám a begyűjtött méhekre is szigorú egészségügyi szabályok vonatkoznak. A méhek nem vihetők el öt kilométernél messzebbre a befogás helyétől.

Ám a saját méhészetbe is csak akkor vonhatók be a begyűjtött rovarok, ha egy hónap karantén után kiderül: nem beteg a méhcsalád. A méhrajbefogásban segítő, darázsirtást vállaló szakemberek listája az OMME weboldalán is elérhető.

agrotrend.hu / sonline.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés