A törzskönyvezés kidolgozására vár a hortobágyi tulok

A Hortobágyi Nemzeti Park egy 2400 hektáros területén, a vadló rezervátumként is ismert Pentezugban a lovak mellett tulkok is legelnek, szintén vadon tartva. A rájuk sokak által használt őstulok elnevezés megtévesztő, mert az a faj a XVII. században kihalt – sajnos, örökre elveszett.

Mivel azonban őse volt az összes szarvasmarhának, így különböző fajtákból száz éve próbálják rekonstruálni. Az 1920-as években két német állatkert-igazgató, a Heck fivérek kezdtek azzal kísérletezni, hogy „visszahozzák”: primitívebb fajtákat kerestek, melyek genetikailag kevésbé térnek el az őstuloktól, s küllemükben jobban hasonlítanak rá; hogy hogy nézett ki, arról elég jó leírások maradtak fenn.

A két fivér többek közt skót hegyi marhát, magyar szürke marhát, korzikai marhát, spanyol viador marhát használt, így indult el a tenyésztése a „rekonstruált őstuloknak”, melyet sokáig Heck-marhának hívtak, de ma már ezt a nevet nem használjuk – idézte fel a Hajdú-Bihari Naplónak Kerekes Viola, a pentezugi rezervátum vezetője.

Vagyis ez a tulok egy fajtahibrid, mely jelenleg is kialakítás alatt van. Nem a tej- vagy hústermelő képességét tartjuk szem előtt, hanem azt, hogy a már kipusztult őstulokra küllemében minél inkább hasonlítson. Itt, a nemzeti parkban eleinte az volt a cél, hogy minél több állatunk legyen, most már sok van, mintegy 600, így tenyésztőként bátran bele tudunk nyúlni az állományba

– mondta Kerekes Viola.

fotó: HNP

– Ez egy háziállat, másképp kezeljük, mint a vadlovakat. A tulkokkal sincs pásztor kint a rezervátumban, de időnként, bizonyos célokból kötelezően érintkeznünk kell velük. Így a borjakat 1-2 napos korban, amikor még nem erősek, egy kolléga terepen elkapja és befülszámozza – ez mindig izgalmas feladat. Évente állatorvosi vizsgálatnak is alá kell vetnünk őket. Ehhez telente két hétre befogjuk a tulkokat, becsaljuk étellel egy hodályba, és áthajtjuk egy válogató karámon. Elvégezzük a szükséges vizsgálatokat, ellenőrzéseket, kiválasztjuk azokat, melyeket aztán eladunk, például mert a tenyésztéshez nem megfelelő a külsejük. Az idősebb állatok, amelyek már többször átestek ezen, különösebb csetepaté nélkül végigcsinálják, de a kicsik problémásak, cirkuszolnak – osztotta meg tapasztalatait a szakember.

Megjegyezte, ezeket az állatokat a Nemzeti Park csak ebben a rövid időszakban tudja értékesíteni, és hogy azok vásárolják, akik a nem túltenyésztett, természetesen tartott, nem gyógyszerezett állatokat keresik; szerintük nagyon finom a tulok húsa.

fotó: HNP

A hortobágyi tulok kitenyésztése során a Heck-marhába további vonalakat vittek be, közülük legjelentősebb a spanyol sayaguesa marhafajta, mely egy nagy igavonó állat.

– Küllemre szelektálunk. A bikák feketék vagy sötétbarnák, a tehenek barnák, és van egy szíjnak nevezett világos csík a hátukon, a szájuk körül pedig fehér, ezt rigószájnak hívjuk. Az őstulok szarva előrefelé és kissé befele állt. A szarv formájának utánzásában a sayaguesa jobb, a szürke marháé ugyanis felfelé áll és gyakran kifele fordul, utóbbit viszont azért vitték be annak idején a kitenyésztendő fajtába, mert a szarv nagysága és erőssége megfelelő. A szarv kritikus pont, nehezen nyomon követhető, ezt az egyet nem igazán sikerült még állandósítani – mutatta be a hortobágyi tulkot Kerekes Viola.

– Az elmúlt 1-2 évben szinte csak szép, megfelelő küllemű üszőket állítottunk be tenyésztésbe, a csúnyákat már leselejteztük. De nem dőlhetünk hátra; bár a szín egységes, rendben van, a szarv nagyságán és alakján még dolgoznunk kell. Az állományunk egyedei körülbelül szürkemarha nagyságúak, de maga az őstulok annál nagyobb volt, tehát próbáljuk a nagyobbakat szaporítani.

fotó: HNP

A viselkedésükkel is elégedettek a nemzeti park szakemberei, „teljesen jól elvannak odakint”. – Elzárkózóbbak, mint a vadlovak, illetve ez attól is függ, mit kapnak tőlünk. Volt egy folyamat, ahogy hozzánk idomultak. Nem tudjuk őket úgy magukra hagyni, mint a lovakat, például az évi egyszeri kezeléshez be kell fognunk őket, és egy olyan állat, amely egyébként kint van a szabad természetben, ezt nem szokta szeretni. Vagyis van egyfajta konfliktus közöttünk. Régen, amikor sokkal kevesebb tulkunk volt, és nem is fogtuk be őket minden évben, barátságosak voltak, most távolságtartóbbak; sokkal kevésbé lehet közelről megfigyelni őket, mint a lovakat – magyarázza Kerekes Viola.

Azt is elmondta, hogy a bikák el vannak foglalva a tehenekkel, a tehenek a borjaikkal; a tinókkal (ivartalanított hímekkel) van a legtöbb baj, mert ők unatkoznak – velük kapcsolatban veszélyre figyelmeztetett.

– Azt szoktuk javasolni a látogatóknak, gyalog ne, csak autóval közelítsék meg a tinókat. Nem akarnak azok rosszat, csak kíváncsiak, s ha elindulnak a gyalogos ember felé, hát, azért jó nagyra megnőnek, ijesztőek tudnak lenni… A vadlovak nyugodtabb vérmérsékletűek, de nem tudjuk, azért-e, mert lovak és intelligensebbek, vagy mert a marhákat rendre befogjuk. A tulkok sokkal félősebbek, szeretnek nagy csapatban mozogni, és amikor elkezd az ember felé futni 40 állat, az elég ijesztő.

Bár nem bántottak még senkit, de tisztes távolságot érdemes tartani. Mindezt kint a pusztában, olyan területen, amit tényleg sikerült egy kis vadonná átalakítani – érzékeltette Kerekes Viola, miért a figyelmeztetés.

fotó: HNP

Csoportként a viselkedésük eltér a természetes állapottól. A tenyésztés szempontjai miatt a kis bikákat elviszik, és csak néhány tenyészbikát hagynak meg az összes tehénhez. Így viszont nem csoportokban mozognak, hanem teljesen elszórva a területen, és akkor „ugranak össze”, ha meglátják az embert, vagy valami megijeszti őket. Egyébként nagyjából egységes távolságot tartva legelgetnek. Nem zavarják egymást a lovakkal, ahhoz elég nagy a terület – mutatott rá a rezervátum vezetője.

A rekonstruált őstuloknak főként bölcsőjében, Németországban vannak tenyésztői; gazdáknál, természetvédelmi területeken. Ugyanarra használják ezt a jószágot, mint mi itt: területkezelésre.

Létezik nemzetközi törzskönyve, és ehhez meg van szabva többek közt, hogy csak ridegtartásuk engedélyezett. Sokan hobbiból foglalkoznak vele, de ők is nagyon odafigyelnek, hogy megfelelő legyen az állat külleme, és nekik nem gond elutazni Spanyolországba sayaguesa-ért.

A tulkoknak a hortobágyihoz hasonló nagy területük nincs máshol Európában, ennyi állatot csak itt tudnak együtt tartani. Mint Kerekes Viola elmondta, Németországban sok szép példány van, nekünk igazából a nagy létszám miatt van, illetve lesz előnyünk. „Most fogunk majd belehúzni, mert bőven van miből válogatnunk a tenyésztéshez” – bizakodott.

fotó: HNP

A nemzeti park szakemberei most azon dolgoznak, hogy elismertessék, törzskönyveztessék a hortobágyi tulok fajtát. Ez azért nehéz, mert nem átlagos a tartása, és a tenyésztési irányvonala sem.

A tenyésztő szervezetek és a minisztérium részéről is igen pozitív hozzáállást tapasztalnak, de némely kritériumot nem egykönnyen tudnak teljesíteni, ezért lassú folyamatra számítanak.

– Például borjúsúlyt, egyéves kori és eladási súlyt kell mérni más fajtáknál, amit mi nehezen tudunk precízen megcsinálni, éppen a tartás sajátosságai miatt. Szerencsére egy új fajtánál a szabályok felállítása viszonylag rugalmas, ezért tudjuk úgy alakítani, hogy számunkra is megoldható legyen a törzskönyvvezetés – mondta a szakember.

fotó: HNP

Tulokles csak elszántaknak!

A Pentezug valójában nem bemutató terület. Egyedi engedélyek alapján, kísérővel, fotózás vagy kutatás céljából meg lehet közelíteni az állatokat. – A laikusok, akik puszta kíváncsiságból szeretnék látni a lovakat vagy tulkokat, általában nem kellemes tapasztalatot szereznek: mindig van valami, túl nagy szél, túl erős napsütés, mire kijutunk, elfáradnak. A szakemberek szoktak kellően elszántak lenni. De a vadasparkunkban lóból és tulokból is van tucatnyi, így be tudjuk mutatni ezeket az állatokat az érdeklődőknek – mondta el Kerekes Viola.

Bár állandó emberi felügyelet híján vannak, még nem fordult elő, hogy elloptak volna a kint tartott állatokból: megfogni nem lehet őket, a lovakat csak kábítópisztollyal, és a marhákat sem lehet csak úgy odaterelni valahova. Vagyis túl macerás befogni mindkét fajtát. Amikor tavaly ősszel Hortobágyról Orenburgba 16 vadlovat vittek, út közben adminisztratív okokból szükség lett volna a ládák átvizsgálására. A nemzeti park munkatársai jót derültek azon a felvetésen, hogy engedjék el a patásokat egy picit a repülőtéren. „Örülünk, ha egyszer berakjuk a lovat a ládába, csak a célállomáson szabad kiengedni” – idézte fel az epizódot a szakember.

agrotrend.hu / naplo.hu