Állattenyésztés

Gazdálkodás

Árgus szemmel figyeljük hogyan alakul ezekben a hetekben a német vágósertés piac

Július 16-án újabb fejezet kezdődött a német ASP fertőzések történetében, ugyanis Németországban házisertésekben is találtak pozitív eseteket. Szakértők szerint a három pozitív eset nem okozhat piaci zavart.

Egyelőre mindössze három elszigelt esetről szólnak a hírek Spree-Neisse és Märkisch-Oderland járásokból egymástól mintegy 100 km-re, mindegyik a német-lengyel határ mellett található – írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. Az egyik esetet egy 200-as biogazdaságból származó egyed vágott testéből, a másik kettőt pedig egy 4 és egy 2 (!) sertést tartó háztáji (vagy inkább hobbi) gazdaságban elhullott állatból mutatták ki, tehát egyiket sem professzionális sertéstartó telepen, ahol zárt rendszerben vannak az állatokat.

A német állategészségügyi hatóság a három gazdaságban a sertésállomány azonnali leölését rendelte el, védőkörzeteket alakított ki, ahonnan megtiltotta a sertések kiszállítását és az ott tartott sertésekből készített termékek forgalomba hozatalát. Brandenburg tartományban tavaly szeptember óta 1267 ASP pozitív esetet találtak vaddisznókban, de a fertőzést egyelőre sikerült a német-lengyel határ melletti 30 km-es sávban tartani. 

Szakértők szerint ez a három eset, amennyiben nem lesznek újabbak, nem fogja érezhetően befolyásolni a német és pláne nem az uniós sertéspiacot, hiszen a német vaddisznó állományban terjedő ASP miatt, sok ország már korábban letiltotta a Németországból származó sertéshús importját. Az viszont várható, hogy további korlátozásokat vezetnek be Németországban és azokban az országokban is szigorítanak a szabályokon, ahova eddig a német sertéshúst szállítani lehetett.

Az EU sertéságazatát jelenleg a gyenge belső húskereslet és fogyasztás, illetve a Kínába irányuló exportértékesítés csökkenése határozza meg. A német ZMP ár június első hetére felküzdötte magát az elmúlt egy év csúcsára (1,57 euro/kg), majd onnan sajnos hamar elindult lefelé és két lépcsőben július 14-re 1,42 euro/kg-ra csökkent, de szerencsére egyelőre onnan nem csökkent tovább. Mivel a hazai vágósertés árak a német ZMP kurzushoz vannak igazítva, ezért is figyeljük árgus szemekkel a további németországi fejleményeket.

Az árcsökkenés ellenére a németek vágási számai jóval alacsonyabbak az ilyenkor szokásos átlagnál és a vágási súlyok is kisebbek. A viszonylag kevés élőállat felkínálás ellenére nehezen kompenzálható a húspiac telítettsége miatti nyomás. A grill-időszakra jellemző keresletnövekedés és a HoReCa szektor nyári erősebb aktivitása eddig csak részben éreztették hatásukat.

Kínában a vágósertés árak január óta folyamatosan esnek. Mondjuk volt honnan, hiszen januárban 1600 Ft/kg élősertés árakról számoltak be. Ez az árszint kisebb megingásokkal, 2019 októbere óta jellemezte az ázsiai ország sertéspiacát. Július második hetére ennek kevesebb mint felére zuhant a vágósertés ára (750 Ft/kg). Kína hatalmas pénzt és energiát fordított az elmúlt 2 évben a sertéságazata újjáépítésére. Az EU exportőr országai a gyengülő kínai piacot a Mexikóba és Japánba irányuló növekvő szállításokkal igyekeznek ellensúlyozni, de az elmúlt hetekben ezekben az uniós tagállamokban is csökkentek a felvásárlási árak.

A hazai sertéságazati egyensúly kritikus, melynek okaként több tényező (tartósan magas takarmányárak, az európai szinten is telített húspiac, a gyenge fogyasztói kereslet, a kiskereskedelmi láncok feldolgozókkal szembeni alku pozíciói, az ASP miatt korlátozott német és magyar exportlehetőségek) is megjelölhető.

Az elmúlt hetekig a hazai felvásárlási árak teljes mértékben követték a német ár változásait, az ágazat szereplői a kettős prés (magas takarmányárak és alacsony hús-átvételi árak) ellenére sem próbálták egymás kárára érvényesíteni veszteségeiket. Ez az együttműködés megingani látszik, több helyről kaptunk információt arról, hogy a vágóhidak nem tudják tartani az év elején szerződésben rögzített átvételi gyakorlatukat sem a felvásárolt darabszámot, sem az átvételi árat illetően.

A termelő kör részéről olyan jelzéseket is kapunk, hogy a drasztikusan megemelkedett építőanyag és takarmány-alapanyag árak miatt már nyertes korszerűsítési pályázatuk visszaadását fontolgatják (vagy már meg is tették), tekintettel a bizonytalanságra. Szintén aggódva figyelik az állatjóléti szabályozással kapcsolatos uniós vitákat és fejleményeket.

Az AKI PÁIR adatai alapján a 26. héten az E kategóriájú sertés termelői ára 402,74 Ft /élő kg volt, 8,7%-kal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.

agrotrend.hu / MÁSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés