Állattenyésztés

Gazdálkodás

Csak a telepi körülmények között nevelt állatok lehetnek védettek

A zárt telepeken tartott állatok megúszhatják a fertőzést, a gazdasági kár azonban így is tetemes lehet. Csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg a pestis az országban. A vírus terjedése az intézkedések szigorú betartásával akadályozható meg.

Magyarország máig mentes maradt a sertésekre veszélyes fertőző megbetegedéstől,

bízunk abban, hogy ez a státus a lehető legtovább megtartható

mondta az országot fenyegető afrikai sertéspestissel kapcsolatos kilátásokról Kiss György, a Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének (MFSE) elnöke a Magyar Időknek. Abban ugyanakkor már nem reménykedik a szakember, hogy végérvényesen elkerüli hazánkat a vírus.

Az elmúlt hetekben az ukrán–magyar és a román–magyar határ közelében is találtak fertőzött állatokat a hatóság emberei. Mivel a megbetegedés terjesztéséért elsősorban a vaddisznók okolhatók, így csak idő kérdése, hogy egy kóbor állat mikor fertőz meg egy hazai példányt. Kiss György szerint éppen ezért

a járvány megelőzésében nagy felelősség hárul a vadgazdálkodókra is, a védekezés érdekében alaposan meg kell gyéríteni a hazai vaddisznóállományt.

Rohamos terjedésű járványra nem számít az MFSE vezetője. Kiss György ugyanis úgy látja, hogy az eddig meghozott és a jövőben várható szigorú hatósági intézkedések betartásával megakadályozható a vírus terjedése.

A fertőzés megjelenésének három kilométeres körzetében a hatóság azonnal zárlatot rendel el, itt a fertőtlenítés mellett szükség esetén az állományt is kiirtják. Ennél szélesebb körben pedig megfigyelési zónát jelölnek ki, és az állatok szállítását is megtiltják a szakemberek.

Kiss György szerint a háziállatok, vagyis a sertések 95 százaléka szinte biztos, hogy fizikailag nem kerülne veszélybe, a telepi körülmények között nevelt állatok biztosan védettek lesznek. Ahhoz ugyanis, hogy a kettős kerítéssel védett, szigorú higiéniai előírások mellett működő állattartó gazdaságokba bekerüljön a vírus, már komoly emberi hanyagságra van szükség.

Veszélyben tehát elsősorban a szabadtartásos sertések lehetnek,

ahogyan ezt a lengyel és az ukrán példa is mutatja.

fotó:Pixabay

Az afrikai sertéspestis egyébként emberre nem veszélyes, a házi sertés és a vaddisznó azonban minden életkorban fogékony a fertőzésre. A vírus igazán komoly nehézséget gazdasági szempontból okozhat az ágazatnak.

Most a legtöbben attól tartanak, hogy a betegség megjelenésével exportpiacaink egy részét azonnal elveszítjük, az így kialakult túlkínálat pedig letöri az árakat.

Mindezek következtében rövid távon számos sertéstartó kényszerülhet gazdasága bezárására. Középtávon azonban a húsiparra is kihathat a megbetegedés, a korlátozások és a kevesebb hízó miatt nehéz helyzetbe kerülhetnek a feldolgozók.

A gazdasági kár mérsékelhető, ha a termékek egyedi azonosítóval kerülnek be a kereskedelembe, amelynek köszönhetően pontosan meg lehet mondani, hogy mely gazdálkodó vírustól mentes telepéről származik az áru.

A betegséggel kapcsolatos információk olvashatók a Nébih honlapján.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook