Állattenyésztés

Gazdálkodás

Disznóvágások ideje

Habár sok helyütt már karácsony előtt leölik a hízót, a turizmusban a disznóvágás szezonja vízkeresztkor kezdődik és január végén-február elején éri el csúcspontját. A farsangi időszak egyik legnépszerűbb eseménye mára vendégvonzó programmá vált, falusi családok, baráti, nemzetiségi közösségek, illetve a téli idényre is berendezkedett éttermek csalogatnak különféle disznótoros rendezvényekre.

Kora hajnali keléssel indul a közösségi élmény, jön a böllér, és az úgynevezett fogópálinkával koccint vele a gazda, valamint a segítői. Kicsalogatják az ólból a terített asztalra szánt disznót, és szakszerű kábítás, majd leölés után az évszázados hagyományok szerint az állat vérét felfogják egy edényben.

A konyhában elkészül a disznóvágás elmaradhatatlan reggelije, a hagymás vér. Eközben az udvaron megpörzsölik az állatot, bőrét meleg vízbe mártogatott gyökérkefével suvickolják, testét fatáblára fektetik. Avatott kéz a belsőségek után elsőként a tokaszalonnát veszi ki a hosszában kettévágott sertésből, majd az első és hátsó sonkát. Mindeközben a gazda és a gazdasszony feladata az, hogy a résztvevőket jól tartsa házi pálinkával, forralt borral, frissen sült pogácsával.

Az országban fellelhető számtalan disznótoros program közül találomra szemezgetett a Magyaridők.  Hagyományőrző falusi disznóölésre invitálja például Ábrahámhegyen az Észak-Balatonon túrázókat a települési önkormányzat. A polgármesteri hivatal udvarán és a művelődési házban ma tartandó rendezvény egyik vendéglátója a Badacsonyi borrégió, de az ajánló szerint a helyi szakácsok is fenik már a késüket, emellett készülnek a nagy eseményre dalos ajkú szépasszonyok is.

Fogópálinkával, forralt borral, toros reggelivel várják a nagy hidegben a Balaton irányába útra kelő turistákat, majd megkezdődik a kolbászsütés.

Országszerte egyébként több vendéglátóhely és szálloda kínál élményprogrammá szelídített disznóvágással egybekötött többnapos, fizetős rendezvényeket. Megyénként érdemes böngészni az interneten található több tucat ajánlat között. A hosszú hétvégével egybekötött komplett programokon pálinkával, pogácsával várják az ínyenceket, estére zenés vacsorát, elvihető kóstolócsomagot, pihentető kikapcsolódást is ígérnek.

A disznóvágásra érkező turisták kora reggeltől tevőlegesen is részt vehetnek a hagyományos vágási ceremóniákban, de akad, ahol a vendégek benevezhetnek a helyi kolbásztöltő versenybe és a toroskáposzta-főzésbe is. Szombaton hagyományos sváb disznóvágásra (Sautanzra) invitálja a nemzetiségiek disznótoros ételeire éhes környékbelieket Budaörsön a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat. „Aki nem jutott el január 14-én Budakeszire vagy rá egy hétre Piliscsabára, az vegye célba Budaörsöt” – olvasható a Jakob Bleyer Heimatmuseum kertjébe szóló meghívóban.

A vendéglátók elmondják és bemutatják majd, miként készítik a svábok a disznóöléses ételeket, miért kenyérrel keverik a hurkát, megízleltetik az odalátogatókkal a különleges fűszerezéssel készült orjalevest, a véres és májas hurkát.

A jövő hét végén Budapesten rendezik meg a Mangalicafesztivált, a Belváros szívében, az V. kerületi Szabadság téren. Az ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, ami eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében.

A látogató találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztőkkel és őstermelőkkel, vagyis sok esetben attól vásárolják a terméket, aki maga állította elő. Csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült termék lehet a rendezvényen, amelynek szakmai felügyeletét az egyesület garantálja. A fesztiválon sajtkészítők, házi lekvárt, szörpöt, mézet, olajat, fűszert előállítók is megjelennek, kiemelt termelői piacteret biztosítanak számukra. A fesztivál idei vendégei a hazai pálinkafőzdék lesznek február 11–12-én a fővárosban.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook