Állattenyésztés

Gazdálkodás

Eddig hét országot érint a Szalmonella járvány

Május óta hét ország jelentett humán Salmonella Enteritidis fertőzést:Belgium, Dánia, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Svédország és az Egyesült Királyság. A forrás vélhetően egy lengyel tojáscsomagoló üzem lehetett.

2016. május 1. és október 12. között hét ország jelentett humán Salmonella Enteritidis fertőzést, melyből 112 eset igazolt, 148 eset pedig valószínűsíthető volt. Az eseteket Belgiumból, Dániából, Luxemburgból, Hollandiából, Norvégiából, Svédországból és az Egyesült Királyságból jelentették. Horvátország egy csoportos esetről számolt be, ahol egy haláleset történt, amely lehetségesen a fertőzéssel hozható összefüggésbe. A vizsgálatok azt igazolták, hogy egy lengyel tojáscsomagoló központra vezethetők vissza a megbetegedések. A fertőzés legvalószínűbb forrása tojás lehetett. A lengyel hatóságok és az érintett tagállamok már leállították a gyanús tételek forgalmazását.

Az ECDC és az EFSA fokozott monitoringot (felmérést) javasol a tagállamoknak, így Magyarországnak is, és felhívták a figyelmet az epidemiológiai, mikrobiológiai és környezeti vizsgálatokra vonatkozó folyamatos információcserére, beleértve a RASFF (Rapid Alert System for Food and Feed; Élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors riasztási rendszer) és az EWRS (Early Warning and Response System; Korai Figyelmeztető és Gyorsreagáló Rendszer) rendszereken keresztül érkező bejelentéseket. Az újabb eseteket jelenteni kell az élelmiszer és ivóvíz eredetű megbetegedésekkel foglalkozó EPIS-FWD (Epidemic Intelligence Information System for food- and waterborne diseases) felé is.

Az eset kiterjedtsége, valamint a magas élelmiszer-biztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár már korábban elrendelte a lengyel étkezési tojásszállítmányok fokozott vizsgálatát. A november 4-ig tartó ellenőrzéssorozat minden hazai tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményt érint. A szakemberek, a nyomon követhetőség ellenőrzése mellett, valamennyi lengyel étkezési tojástételből mintát vesznek szalmonella vizsgálat céljából.

agrotrend.hu / NÉBIH

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook