Fórián Zoltán

Szerző

Éledezik a baromfipiac

Elemzés a baromfiszektor helyzetéről.

Az elmúlt hónapokban többször is írtam a baromfiszektor helyzetéről, és a lengyel konkurenciáról. Most pedig az előrejelzésekre, kilátásokra koncentrálok. Ebben leginkább a Rabobank elemzéseire támaszkodom. Ennek oka személyes, hiszen nyolc évig voltam tagja a világ legnagyobb agrárbankja globális agrárszakértői hálózatának, és tudom, hogy ők látnak legmélyebben bele az ágazatba.

Az nyilvánvaló, hogy 2020 a csökkenések éve. A baromfihús világpiaca is szűkül idén, de ahogy ahhoz már hozzászoktunk, a húsfélék közül a baromfihúsé reagál leggyorsabban a változó piaci viszonyokhoz. A várakozások szerint a baromfihús iránti kereslet az év második felében világszerte emelkedni fog. Ettől még a termelés alatta marad a tavalyinak. Először ugye túlkínálat alakult ki, most pedig már emelkedik a kereslet, ami a világpiaci árakon már látszik. Az EU és a brazil árak az utóbbi napokban már emelkedtek, az USA-ban ugye még romlik a járványhelyzet, óvatosabb a piac.

Forrás: DG AGRI       Az EU-t már az Egyesült Királyság nélkül értjük

A Rabobank friss elemzése szerint a baromfipiaci kilátások fokozatosan javulnak az év első felében az ipart sújtó vihar után, és ennek oka a vendéglátás keresletének növekedése, amely különösen a csirkemell iránt érzékelhető. A fizetőképesség csökkenése szintén a baromfiszektor malmára hajtja a vizet, hiszen az olcsó fehérjeforrások felé terelődik a kereslet. Ezek ráadásul rövid és rugalmas gyártási ciklussal rendelkeznek, nem is beszélve az egyértelműen pozitív fogyasztói megítéléssel, így a válságban is előnyben vannak a többi húsfélével szemben.

A baromfi világpiac legnagyobb hajtóereje jelenleg a gazdasági visszaesés, így az árverseny-képesség még inkább előtérbe kerül. A piac volatilis, hiszen mind a kínálati, mind a keresleti oldal egyensúlytalansággal küzd, amit az árfolyamváltozások is erősítenek. Mindenütt felerősödik a helyi termékek iránti kereslet, de a kereskedelmi korlátozások hatásával is számolni. Ez legerősebben ránk vonatkozik, hiszen a baromfiinfluenza példátlan tombolása miatt továbbra is egy sor piacra nem tudunk szállítani. Itt kell azonban említeni az is, hogy Kína júliusban öt brazil húsüzem beviteli engedélyét függesztette fel, ebből egy baromfi. A nagy „klasszikusokról” – USA-Kína, Brexit, Közel-Keleti élelmiszerbiztonsági szigorításokról – is meg kell emlékezni.

Az EU-ban az árak március közepén történt visszaesésük óta már korrigálnak, de arról érdemes megemlékezni, hogy összeomlásukat a lengyel árak vezették. A vendéglátás éledezése jót tesz a kereslet regenerálódásának. Ez azonban az export esésén nem változtat, hiszen az EU baromfihús kivitele 17,2 százalékkal esett az első öt hónapban, az előző év hasonló időszakához képest. A 106 százalékos önellátás mellett az import jelentősége kisebb, de az még nagyobbat, 21 százalékot zuhant ebben az időszakban. Az EU a baromfihús termelés 2 százalékos, az export 8 százalékos visszaesésére számít éves szinten 2020-ban. Egyúttal az immár évtizedes fogyasztási tendencia is megtörik idén, két százalékos mérséklődéssel.

Itthon mindig bonyolultabb

Elég, ha annyit mondok, hogy a baromfihús import mennyiségben 11 százalékkal nőtt az első négy hónapban? Eközben az export több mint 4 százalékkal esett vissza a csirkehús kivitelének 8, és a pulykahús exportjának 21 százalékos csökkenése miatt.

Miközben májusban még arról írtam, hogy a baromfiárak még nem érték el mélypontjukat, ma már ki merem ezt jelenteni. Mindkét vírus szorítása enyhült a szektor nyakán, és immár a belföldi és az exportpiac is mutat életjeleket. Az influenzával érintett víziszárnyas szektor helyzete nehezebb, hiszen ezek a baromfiszektorban is a felső árszegmenseket alkotják, így a fizetőképesség újraépülésének későbbi fázisában fog keresletük emelkedni.

Forrás: KSH

Az exportkorlátozások, amelyeket jelenleg 15 ország (országos tilalom: Dél-Korea, Egyesült Arab Emírségek, Fülöp-Szigetek, Izrael, Kína, Kuvait, Malajzia, Tajvan, Omán; régiós tilalom: Hong Kong, Japán, Szingapúr, Oroszország, Mexikó, Szaúd-Arábia) alkalmaz velünk szemben, minden baromfisra terhet raknak. Még akkor is, ha tudjuk, hogy exportunk több mint 90 százaléka az EU-n belül kerül értékesítésre.

Mi következeik mindebből számunkra?

  1. Az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint a baromfiszektor regenerálódása az utolsó negyedévre fog felgyorsulni. Akkorra a kapacitások újra magas szinten fognak dolgozni, a bevételek nőnek. Az év végi keresleti csúcsok kirántják a gödörből a hízott szektort is, ha nem lesz újabb influenza. Az exportkorlátozások miatt azonban a kivitel el fog maradni az előző évitől.
  2. A baromfihús piaca fogja a leggyorsabb reorganizációt mutatni az előttünk álló hónapokban, és a legnagyobb éves növekedést a következő években is. Egyszerűen azért, mert illeszkedik az egészséges életmódról kialakult fogyasztói képbe, viszonylag alacsony az ára, gyors a termelési ciklusa.
  3. Ez a válság más mint a 2016/17-es volt. Most feldolgozók mennek tönkre, termelők lépnek ki a piacról jelezve azt, hogy nincs rend a szektorban. Most, amikor újraindítjuk a gépezetet, jó alkalom van az újjászervezésre is. Ha csak a régi kerékvágásba áll vissza a szektor, akkor akár már ősszel új influenza-válság jöhet, azt pedig már sokan nem élnék túl.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés