Állattenyésztés

Gazdálkodás

Elejét kell venni az újabb veszélyes járványnak

A szarvasmarhákat sújtó bőrcsomósodás-kór jelentős gazdasági károkat okoz a tejtermelés csökkenése és az állatok átmeneti vagy akár teljes sterilitása révén, de a másodlagos fertőzések akár az állat pusztulásához is vezethetnek.

Egyre nő a fertőzéssel érintett országok sora (a betegség már megjelent Törökországban, a Balkánon és a Kaukázus térségében), így úgy tűnik, hogy az eredetileg afrikai szarvasmarha-betegség jelenlétével Európában is számolni kell. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által szervezett, március 7-én kezdődő háromnapos nemzetközi találkozón ezért a bőrcsomósodás-kór felismerése és lehetséges kezelése lesz a téma – írja közleményében a FAO.

A szarvasmarhaféléket támadó betegség az ember számára nem fertőző – fotó: NÉBIH

– Regionális járványról beszélünk, tekintettel a szarvasmarha bőrcsomósodás-kór folyamatos, határokon átnyúló terjedésére. Ezért egy közös, regionális megközelítésre van szükség, amelyben mind a fertőzött, mind az egyelőre csak veszélyeztetett országok részt vesznek – jelentette ki a konferencia előtt Daniel Beltran-Alcrudo, a FAO állategészségügyi szakértője.

A tavalyi évben több európai országból – Albániából, Montenegróból, Macedóniából, Szerbiából és Törökországból – is bőrcsomósodáskór-kitörésről tájékoztatták a magyar főállatorvost.

A járványok miatt nagyon fontos a védekezés, a kórokozót terjesztő rovarok (szúnyogok, legyek) terjedésének és támadásainak megakadályozása.

A bőrcsomósodáskór, az állat bőrén okozott látványos elváltozásokról ismerhető fel. Legyek és szúnyogok által terjed, aminek a nyári meleg időszak különösen kedvez. A gazdáknak a termeléskiesés, csökkenő tejhozam, sterilitás miatt jelentős anyagi kárral jár, de a vírus szövődményei az állat pusztulását is okozhatják. A bőrelváltozás miatt a marhabőr is veszít piaci értékéből.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook