Állattenyésztés

Gazdálkodás

Felfutott az olaszországi kereslet a magyar bárány iránt

A tavaszi áresést követően a nyári időszakban ismét emelkedik a bárányok ára. A drágulás elsősorban a közelgő Nagyboldogasszony-ünnepnek köszönhető, hazánk legnagyobb felvevőpiacán, Olaszországban ugyanis húsvét után Feragosto alkalmával kerül bárány a többség asztalára.

Az augusztus 15-i ünnep már júliusban éreztette hatását a piacon, az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint az úgynevezett könnyű bárány heti termelői ára július végén megközelítette a kilónkénti 1800 forintot hazánkban, míg néhány hónappal korábban csupán 1500 forintot kaptak a gazdák a vágott bárányért.

Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója a Magyar Időknek elmondta, a hazai bárányok döntő többsége az olasz piacra kerül, az ottani keresletnövekedés pedig húzza magával a kisebb piacokat is. Egy évben háromszor van bárányszezon, az állatok több mint felét a csúcsidőszaknak számító húsvét környékén adják el az állattartók, ezt követően a nyári hónapokban a kivitelünk 20-25 százaléka teljesül, míg a karácsonyi ünnepek alkalmával a teljes évi mennyiség 15-20 százaléka hagyja el az országot.

fotó:Pixabay

Hajduk Péter szerint a hazai termelők a megnövekedett kereslet ellenére maradéktalanul ki tudják szolgálni a külföldi partnereket. – Annyi bárány van az országban, amennyit a kereslet indokol – emelte ki. A juhtenyésztők a mostani drágulással együtt közepes évet zárhatnak az idén.

A tavaszi csúcsidőben sajnos az árak sem alakultak kedvezően, ráadásul az időjárás is megnehezítette a gazdák dolgát. A hetek óta tartó kánikula a juhtenyésztésben is kellemetlenségeket okoz.

A perzselő forróság miatt a gazdák kevesebb szénát tudnak betakarítani, ráadásul a legelőkön is kevesebb fű terem, így a juhokat a kelleténél rövidebb ideig legeltethetik az állattartók.

fotó:Pixabay

Az ügyvezető igazgató szerint a hét elején jött eső igazi felüdülést jelentett az ágazatnak, így kedvezőbb körülmények között legelhetnek az állatok.

Bízunk benne, hogy augusztus 20-a után a hőmérséklet is visszaesik és a csapadék is megérkezik. Az ősz pedig kicsit kedvezőbb lesz, mint a mögöttünk hagyott időszak volt

– jegyezte meg.

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint egyébként a következő években is tovább folytatódhat a közösség juh- és kecskehústermelésének felfutása. Az idén 2,1 százalékkal, 2018-ban pedig 3,3 százalékkal haladhatja meg a 2016. évi mennyiséget a termelés.

agrotrend.hu / magyaridok.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés