Állattenyésztés

Gazdálkodás

Fontos lépések az antibiotikumok okszerű használatára

2021-ben megjelent egy rendelet módosítás ami alapján az állatorvosok 2024. január 1. után majd csak megfelelő végzettség birtokában adhatják ki a megrendelőket a vényköteles állatgyógyászati készítményekre, amit igazolni szükséges. A végzettség megszerzését támogató első képzések szervezése és lebonyolítása tavasszal már megkezdődött.

Fotó: Getty Images

 A témához kapcsolódik, hogy 2022. március közepével elérkezett az élelmiszertermelő állatoknál felhasznált antibiotikumokról szóló jelentések leadásának első határideje is, ami szintén jelentős lépés az antimikrobiális rezisztencia csökkentésének irányában – írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

EZENTÚL AZ ÉRINTETT ÁLLATORVOSOKNAK MINDEN HÓNAP 15-ÉIG KELL ADATOT SZOLGÁLTATNI AZ ELőZő HAVI HASZNÁLATRÓL A NÉBIH ÜGYFÉLPROFIL RENDSZEREN KERESZTÜL. 

Az országos főállatorvos felhívta az érintettek figyelmét, hogy a NÉBIH előzetes adatai alapján az első időszakokban még alacsony volt a jelentési arány a szarvasmarha, baromfi és sertés nagylétszámú telepek vonatkozásában. A telepi jó gyakorlatok kialakítása és alkalmazása az állattartók számára is kiemelt fontosságú, ezért kérjük tagjaink szoros együttműködését az állatorvosokkal.

Bővebb információ a NÉBIH honlapján lévő tájékoztatóban, valamint az állatgyógyászati termékekről szóló portálon található.

agrotrend.hu / MÁSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés