2020.12.05., szombat , Vilma

Állattenyésztés

2017. január 16. hétfő • 13:53

Hihetetlen, hogy mekkora veszteséget okoz a súlyos betegség

Négyszázezernél is több szárnyast öltek le eddig Bulgáriában, a betegség évek óta nagy gondot jelent.

Bulgáriában egyre több helyen mutatják ki a madárinfluenza jelenlétét és a fertőzés miatt már több mint 400 ezer szárnyast kellett elpusztítani.
Az országban december közepén mutatták ki az első madárinfluenza megbetegedést, a hétvégére viszont már 55 madárinfluenza fertőzési gócot tartottak nyilván.

Szombatig 300 ezer szárnyast, főleg kacsát kellett elpusztítani, szombaton további mintegy 130 ezret – fotó: 123rf

Bulgáriában a madárinfluenza már évek óta gondot jelent, de az ideihez hasonló nagy veszteséget még nem okozott. Desziszlava Taneva bolgár agrárminiszter azt mondta, hogy a déli Plovdiv körzete a legfertőzöttebb térség az országban. Elővigyázatosságból megtiltották a szárnyas állatok piacon történő árusítását, valamint a madarak vadászatát.

A szlovákiai Nagykeszi közelében korábban egy tónál hattyútetemekre bukkantak a vadászok, a helyszínen vett mintákból kiderült, hogy a hattyúk halálát H5-ös típusú influenza okozta. A franciákat is érinti a probléma: három franciaországi körzetben is szabadon tartott házi szárnyasok kiirtását rendelték el a járvány megfékezése érdekében. Mindeközben a fertőzés megjelent Horvátországban, de Somogyban is, ahol madárinfluenza miatt elpusztult bütyköshattyú-tetemeket találtak.

agrotrend.hu / MTI 

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.