Hogyan és mikor lehet versenyképes a sertéstenyésztés és a sertéstartás?

– Mi vezetett ahhoz, hogy drasztikusan csökkent a sertésállomány Magyarországon az elmúlt két évtizedben?

– A magyar állattenyésztés nem egy burokban van, hanem az európai piacon, a világpiacon kell magunkat elhelyezni, és ehhez kell a mi teljesítményünket is mérni. Valamikor Magyarországon 9 millió sertés volt, csakhogy gyakorlatilag egy zárt piacon dolgozott az ágazat, és jellemzően az orosz piac volt a legnagyobb felvevője a magyar sertéseknek.
A rendszerváltás után kinyíltak a piacok, és az akkori TSZ-eknek, állami gazdaságoknak a szétesése gyakorlatilag magára hagyta az állattenyésztést. Miután az Európai Unió tagjai lettünk, elmondható az, hogy drasztikusan megváltozott az állattenyésztés és a mezőgazdaság viszonya, hiszen az EU-n belül, jellemzően a föld alapú támogatásokon keresztül, a növénytermesztés kapott nagy támogatást, és a biztos profitot jelentő növénytermesztés felé ment el az ágazat. Háttérbe szorult a tenyésztés, illetve a technológia, egyértelművé vált, hogy lemaradtunk a világtrendektől. Mind tenyésztésben, mind technológiailag.
Tehát a sertéskérdésből nem szabad érzelmi kérdést csinálni, hanem kőkemény gazdasági alapokra kell helyezni. Akkor fog a sertésszám növekedni, ha egyszer rend lesz az ágazatban; ebben ez elmúlt években azt gondolom, nagyon komoly előrelépések történtek.

– Az ágazat rendbetételének fontos lépése volt az áfa-kérdés megoldása. Hozta-e ez az eredményeket? Javult-e ezáltal a versenyképességünk?

– Ha az áfa-kérdést nézzük, rendkívül fertőzött volt a sertéságazat, magas volt a feketetenyésztésnek és a feketekereskedelemnek az aránya, amit elsősorban az áfacsalások motiváltak. Az elmúlt időszakban a sertésprogram keretén belül nagyon komoly döntéseket hozott a kormány, elsőnek a sertésre lett bevezetve az ötszázalékos áfa, később a tőkehúsokra is, ez egyértelműen pozitív változásokat hozott. Ezzel párhuzamosan nemzeti forrásból segítette a kormány a sertéstartókat, bevezettük a tenyészkoca-támogatást, amely jelentősen segítette a tenyésztők munkáját, illetve a tenyészállatoknál az egyedi jelöléssel még tovább tisztítottuk az ágazatot.
Mindig törekedni kell arra, hogy őszintén meglássuk a hibáinkat, mert amíg Európában a malacszaporulattal nagyon komoly tenyésztői munkák folytak, Magyarországon ez elmaradt. Ebben kell utolérni magunkat, valamint olyan telepeket kell építeni és fenntartani, amelyek nemzetközi szinten is versenyképesek technológiailag. Rossz technológiával, és nem kiszolgálva a jó genetikájú állatokat, ez versenyképtelenné teszi a dolgot. A tenyésztés minőségének, színvonalának az emelése és technológiai fejlesztések – ez a három, ha rendben lesz, akkor újra versenyképes lesz a sertéságazat.

fotó:Pixabay

– A genetikában még mindig versenyképesek vagyunk?

– Kiváló szakemberek vannak Magyarországon, de csak akkor lehet jó tenyésztési eredményt elérni, ha – mint már mondtam–, a jószág jól ki van szolgálva. Tehát egy jó genetikájú sertés rossz körülmények között nem hozza azokat a teljesítményeket, ami egyébként benne van. Sokszor szembesültünk azzal, hogy megteszünk mindent, és mégsem az az eredmény jön, mint Dániában, Hollandiában, Németországban. Mert egy jó hozzáállással sem tudjuk elérni azokat az eredményeket, ha nem megfelelő a technológia. A technológiában, és előbb-utóbb a tenyésztésben is hátrányba kerültünk.
De ma már mindenki a világpiacról dolgozik, tehát meg lehet venni a legjobb tenyészállatokat. A nemzetközi tenyésztő szervezetek is mind bent vannak Magyarországon, kapcsolódnak magyar gazdálkodókhoz, tehát a genetika mind külföldről, mind a belső tartalékokból megvan az ágazatban. De ehhez korszerű tenyésztelepek kellenek, és korszerű hizlalási körülmények. Tenyésztelepen éves szinten egy koca után 24-26 malacot leválasztani 20 évvel ezelőtt volt versenyképes. Ma már a 28-30 választott malacot el kell érni, hogy versenyképesnek mondhassa magát egy tenyésztőtelep. A hizlalásban is már 2,6-2,8 kilogrammos takarmányfajlagokkal egy kiló súlygyarapodást el kell érni, e fölötti fajlaggal már nem vagyunk versenyképesek.

– Nem itt van az alapvető probléma? Sokaknál hiányozhatnak mostanra a korszerű technológiai ismeretek, így pedig nehéz olyan áron előállítani a sertést, ami rentábilis gazdálkodást eredményez. Gyakran hallom, hogy a gazdák „nem férnek bele” a felvásárlási árba.

– A felvásárlási árakat sem mi határozzuk meg, az is nemzetközi trend. Ma Európában a német és a holland árhoz kell viszonyítani magunkat. Az a kérdés, hogy a német árba beleférünk-e, vagy sem? Ha nem férünk bele, akkor nem szabad végeznünk ezt a tevékenységet, mert akkor veszteséget fogunk termelni. A végén a vágóhidaknak kell eladni a jószágot, és a vágóhíd onnan fogja megvásárolni, ahonnan a legjobb áron kapja a legjobb minőségű sertést. Nem az a kérdés, hogy én milyet akarok, hanem hogy mire van szükségük a vágóhidaknak!

– Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor szembesültünk azzal is, hogy Magyarországon a sertéságazattal együtt az élelmiszeripar is gyakorlatilag válságban van. A nagy múltú magyarországi vágóhidak sorra bezártak, mert tönkrementek. Az Európai Unióban volt egy koncentrálódás, magas színvonalú tenyésztés és technológiai fejlesztések mellett koncentrált vágóhidak alakultak ki. És ezek a vágóhidak ki tudták szolgálni a kereskedelmi láncokat, így a magyar vágóhidak csődjével gyakorlatilag a helyi sertéstartók is csődbe kerültek, hiszen nem volt kinek eladniuk a jószágot. Ha tovább megyek, akkor nemcsak a sertéstartókon, hanem az élelmiszeripar fejlettségén is múlik, hogy mennyire sikeres ez az ágazat.
Ebben is továbbléptünk, de az ágazatot horizontálisan sokkal szervezetebbé kell tenni. Nyugat-Európában a nagy vágóhidak tulajdonosai is a sertéstartók lettek. Nálunk ez ugyanúgy maradt, teljes különválik a sertéstartói és a vágóhídi tulajdon. Kivéve egy nagyon komoly integrációt, a Bonafarm integrációt, ahol mind a sertéstartás, mind a mohácsi vágóhíd – ami egy jó lehetőség a magyar sertéstartóknak –, gyakorlatilag egy kézben összpontosul. De ez nem az a tulajdonosi szerkezet, ami mondjuk egy dán vágóhídé, amelynek sok száz sertéstartói részvényese van.

fotó:Pixabay

– Ezek szerint a sertéságazat is a hazai mezőgazdaság egyik legnagyobb hiányosságától szenved, nem szövetkeznek, nincs együttműködés.

– Hogy ez most szövetkezet-e, vagy milyen típusú együttműködés, ez országonként változik. Az a lényeg, hogy a tulajdonviszonyok azok ott is úgy koncentrálódnak, hogy a sertéstartó – ha nem is tudja érvényesíteni a gazdasági elképzelését a sertéstartásnál, a vágóhíd eredményében ez realizálódhat. Illetve a kettő adott esetben összeadódhat. Nálunk az elmúlt években azt is el kellett érni, hogy a sertéstartók horizontálisan egy szervezetbe tömörüljenek.
Az elmúlt évben a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége létrehozásával már valamit elértünk. A szövetségnek már közel 900 tagja, ami próbálja szervezni a tulajdonosok munkáját. A végcél az, hogy a sertéstartóknak szövetkezeti vagy részvénytársasági formában saját vágóhídjuk legyen. És gyakorlatilag vertikálisan a sertéstenyésztés, a sertéstartás és a -feldolgozás, a vágás gyakorlatilag egy kézbe, egy közösségi tulajdonba tudjon kerülni. Ez a jövő. Amíg ez nincs meg, addig folyamatosan kiszolgáltatottak lesznek a sertéstartók.

– Vagyis akkor van esélye a kisebb gazdaságoknak, ha összefogva végzik tevékenységüket?

– Nem mennék bele számháborúba, ez nem ideológiai kérdés. Ma egy kocatelepet működtetni és a nagy vágóhidakat versenyképesen kiszolgálni, 500 koca alatt nem lehet. És itt válik ketté a dolog: azok a vállalkozások, magánvállalkozások, amelyek versenyképes piacokra akarnak termelni, nagy mennyiségben árut kibocsátani, azoknál 500 kocás telepméretet kellene kialakítani. Akik ennél kisebbek, azok vagy nem tudják jól érvényesíteni a termelési költségeiket, vagy akár veszteségeik is lehetnek. De abban kell elsősorban gondolkodniuk a kicsiknek, hogy olyan méretet érjenek el, hogy az általuk előállított sertésből saját feldolgozásban – a most felfutóban lévő – regionális piacot tudjanak kiszolgálni füstölt áruval, egyéb készítményekkel. Ebben mindenképpen van potenciál.

fotó: MCS Vágóhíd Zrt.

– A mohácsi vágóhíd hogyan befolyásolhatja ezt az egész folyamatot? Lökést adhat az ágazatnak?

– Azt gondolom, hogy a mohácsi vágóhíd nagyon nagy lehetőség az ágazatnak. Magyar léptékkel nézve ez egy nagy előrelépés, de nemzetközi mércével mérve ez még nem oldja meg hosszú távon a problémáinkat. Az adott térségben és integrációban ez szükségszerű volt ahhoz, hogy a Bonafarm csoport sertés- és feldolgozó ágazata versenyképes legyen, de nemzetközi mércével még nagyobb vágóhidakra lenne szükség. Németországban, Dániában, Hollandiában három- és ötmillió közötti sertést vágnak le. Tehát ahhoz, hogy stabilan fent tudjunk maradni, szerintem a mohácsit majd még bővíteni kell, de ezt majd eldöntik a tulajdonosok. Nyilván olyan ütemben tudják bővíteni, amilyen ütemben a sertéslétszám is növekszik.
Szükségszerű lenne Kelet-Magyarországon is egy nagy kapacitású vágóhíd, ami a sertéstartók tulajdonában lenne. A következő öt évben mi ezen fogunk dolgozni. Úgy gondolom, és mint az MSTSZ elnöke, azt vizionálom, hogy efelé kell menni. De nyilván majd a sertéstartók közös bölcsessége fog dönteni.

Én bizakodó vagyok, nagyon áldott és szerencsés helyen élünk. Ezen a helyen, ebben az országban sokkal több lehetőség van – rajtunk múlik, hogy mit fogunk tudni ebből kihozni.

agrotrend.hu / scs