Állattenyésztés

Gazdálkodás

Izgalommal várják a fiókákat Szankon

Már megkezdődött a „bébibumm” az ország legnagyobb ragadozómadár-tenyészetében. A szanki Kisasszony dűlőben található egykori iskola épületében már egy évtizede foglalkozik ragadozó madarak tenyésztésével és idomításával Gasztonyi Dániel mestersolymász és felesége, Szandra, aki szintén solymász.

A solymászat, illetve a madarak gondozása, nevelése még több napi feladatot jelent ezekben a hetekben, hiszen a keltetőben forgatott tojásokból sorra kelnek ki a fiókák – írja a Bács-Kiskun megyei hírportál.

A párnapos kisbaglyok is naponta többször hallatják vékony, sipákoló hangjukat a betevőért, ami most még csak apróra vagdalt húsdarabkákból áll. A bölcsődében – ahogy Szandra fogalmazott – most négy kisbagoly cseperedik, majd következik számukra az óvoda és az iskola, ahol még szintén igénylik az emberi törődést.

Fotó: Tapodi Kálmán

Hamarosan újabb fiókákkal gyarapodik az állomány, a sólyomfiókák mellett egy igazi szenzációt is remélnek, hiszen az egyik jókora, barna foltos tojásban egy sasfiók ad életjeleket magáról.

– Mi is izgalommal várjuk az érkezését, hiszen ez lesz az első szirti sas, ami itt, Szankon kel ki a tojásból. Úgy számoltuk, hogy a kissas május első napjaiban töri fel a tojáshéjat – mondta el Gasztonyi Dániel, akitől megtudtuk, hogy a szirti sas tojásaiból általában 42–45 nap alatt kelnek ki az utódok.

A természetben egy-egy fészekalj általában két tojásból áll, de gyakran csak az egyik fióka marad meg. A leggyakoribb oka mindennek a káinizmus, amikor az erősebb fióka elpusztítja a gyengébbet.

agrotrend.hu / baon.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook