Állattenyésztés

Gazdálkodás

Jól vette az akadályokat a baromfiágazat

Baromfihús- és tojás áfacsökkentés, illetve madárinfluenza: ezek jellemezték a hazai baromfi ágazatot az elmúlt időszakban.

Gyakorlatilag szinte csak jót lehet mondani az ágazat teljesítményéről, és ez a 2016-os évre is igaz – fogalmazott Czerván György államtitkár az M1 Magyar Gazda című műsorában. Hozzátette: a baromfi ágazat az állattenyésztés legnagyobb ágazata és az össz-mezőgazdasági kibocsátáson belül mintegy 13 %-os arányt képvisel. Az ágazatnak döntő szerepe volt abban, hogy a mezőgazdaság teljesítménye 2016-ban is, és 2010 óta gyakorlatilag folyamatosan rendkívüli módon kedvezően alakult – jelentette ki az államtitkár.

A vidéki foglalkoztatásban, 50-60 ezer fő érintett a baromfiágazatban. Az exportáru alapok megtermelésében a baromfihús a 3. legnagyobb értéket képviselő exportcikkünk, külkereskedelmi aktívumban pedig a 2. a baromfi export-import aktívumunk.

Komoly károkat okozott a madárinfluenza

Európa-szerte és világszerte megjelenő problémáról van szó, amely elérte hazánkat is – mutatott rá Csorbai Attila, a Magyar Baromfi Terméktanács elnöke. Hozzátette:

egy olyan állategészségügyi helyzetet teremtett Magyarországon is, amelyet megfelelően tudott kezelni az ágazat. Komoly kormányzati segítséget is kaptak, hiszen a támogatások és a károk közel 10 milliárd Ft értéket tettek ki – ezt a kormányzat a termelők megsegítésére oda tudta helyezni

– hangsúlyozta Csorbai Attila.

fotó:Pixabay

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azon dolgozik, hogy idővel az állattenyésztők számára is legyen egy olyan kárenyhítési alap, amely például a növénytermesztésben már jelen van, és a kamara szerint jól is működik.

Elkezdtünk gondolkodni a baromfi terméktanáccsal közösen, hogyan lehetne egy olyan kárenyhítési alapot létrehozni, ami mind a termelők, mind a felhasználók számára megoldást nyújtana

– hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Ezzel párhuzamosan a biztosítókkal elkezdtünk közösen gondolkodni azon, hogy egy díjtámogatott biztosítás – ami szintén nem egy új találmány – hogyan lehetne integrálható az állattenyésztésben, a baromfitenyésztésben – fűzte hozzá. A kamara úgy látja, a baromfi ágazat szereplői között egyre nagyobb az összefogás.

Ez csak erősítette azt az elképzelést, hogy az együttműködésre, az integrációra szükség van a magyar mezőgazdaság egészét illetően. Arra készülünk, hogy – az ágazattal való együttműködést nem mellőzve a továbbiakban sem – jó eséllyel, az ősszel már egy törvényjavaslat formájában a parlament elé kerülhet az integrációval kapcsolatos jogi keret megváltoztatása

– mondta Győrffy Balázs.

fotó:123rf

Fehéredett az ágazat

A kormány 2014 óta folyamatosan azon dolgozik, hogy az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója csökkenjen. Ennek eredményeképpen idén január 1-től a baromfihús, illetve a tojás áfája 27-ről 5 százalékra csökkent. Ez fehérítette az ágazatot, illetve a fogyasztói árak mérséklődésében is megmutatkozott a törvénymódosítás.

Horn Péter Széchenyi-díjas agrármérnök szerint népegészségügyi szempontból ez egy jó lépés, mert olyan állati termékeknek csökkentik az áfáját, amelyek az egészségünk megőrzésének szempontjából nagyon fontosak, de a sertéshús is egészséges.

Érdekes módon, a baromfi pozícióját még tavaly sem rengette meg az, hogy a sertéshús áfája lejjebb ment, mert nagyon sok ember annyira megszokta a baromfihúst, hogy azt még így is szívesen megvette. Emelkedett a sertéshús is, de nem esett vissza annyit a baromfi, mint amitől tartottunk

– fűzte hozzá.

A baromfiágazatban dolgozók szeretnék, ha néhány termékpályán sikerülne piaci árstabilitást elérni, illetve azon dolgoznak, hogy a madárinfluenza járvány lecsengése után megteremtsék a vízi szárnyas termékpályán az újraindulás lehetőségét, biztonságos keretek között.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook