Állattenyésztés

Gazdálkodás

Július 14-én újra megnyílik az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás

Az Agrárminisztérium újranyitja az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolja, így ismét lehetőség lesz az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 14-től lesz ismét lehetőség.

Baromfitartók, sertéstartók, szarvasmarhatartók, juhtartók, kecsketartók, lótartók, nyúltartók, méhészek és még több más gazdasági haszonállattal foglalkozó állattartó számára ismét lehetőség nyílik arra, hogy támogatás mellett új állattartó telepet létesítsenek, meglévőt korszerűsítsenek, vagy az állattartáshoz kapcsolódó eszközöket, gépeket szerezzenek be – írta az agrártárca.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy azok is részesülhetnek ismét támogatásban, akik számára eltérő megvalósítási hely kapcsán már korábban is megítélték a támogatást.

Fotó: wikimedia

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a felhívás továbbra is a már megismert feltételrendszer mellett érhető el. A támogatási intenzitás főszabályként 50%-os, a támogatás összegére vonatkozó feltételek pedig változatlanok: az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimális összege célterületenként eltérően 5 és 100 millió Ft között változik, maximum 2 milliárd Ft.

Az újranyitott felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés