Állattenyésztés

Gazdálkodás

Kiírtják a vírust az ólakból

Várhatóan idén Bács-Kiskun megyében is hozzá látnak a szakemberek a sertésállományok úgynevezett PRRS mentesítése az EU által is elfogadott program szerint.

A sertések reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindrómája világszerte súlyos veszteséget okoz a tenyésztőknek és növelik a kárt gyógyításra használt nagy mennyiségű antibiotikumok költségei. Ezért hazánkban is kiemelt program lett a PRRS-től való mentesítés. Az utóbbi két évben 5 nyugat-, illetve észak-magyarországi megyében, vagyis a leginkább érintett területeken már kiküszöbölték a betegséget. Idén egyebek közt Pest megyében is befejezik a mentesítést. A tervek szerint a jövő évig teljesítik a programot Bács-Kiskun megyében is, ahol egyébként szinte valamennyi sertéstartó kisgazdaság mentes a betegségtől, inkább csak a nagy létszámú állományok mentesítése maradt hátra.

Kerekegyházán Peczelák Lajos immár 40 éve foglalkozik sertéstenyésztéssel, jól ismeri a környék állat-egészségügyi helyzetét.

– Bács-Kiskun megyében az eddigi tapasztalatok szerint szerencsére kevésbé okozott gondot ez a betegség. Például saját gazdaságunkban sosem fordult elő. Inkább az ország északi területein jellemző, ahol a jelentősebb számú vaddisznó állomány miatt nagyobb a veszélye a vírus bejutásának a tenyészetekbe. Ismereteim szerint a PRRS összességében hazánkban sem korábban, sem jelenleg nem okoz járványokat. Mégis, mindenütt fontos a mentesítés, mert ha mégis megjelenik egy-egy tenyészetben a gazdasági kár számottevő lehet.

Amerikából jött a kór

A sertés járványos vetélését és légzőszervi szindrómáját először 1987-ben írták le az Egyesült Államokban. A fertőzés 1990-ben megjelent Európában is. Egy felmérés szerint a fertőzött hazai állományokban évente átlagosan 1,4 választott malaccal lett kevesebb kocánként. A reprodukciós problémák okozta veszteség körülbelül 26 ezer forint kocánként. A kár elsősorban a malacok fejlődésének elmaradásából, a rossz takarmányértékesítésből, a gyógyszeres költségek megemelkedéséből, a kocák vetéléséből adódnak.

agrotrend.hu/baon

 

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook