2023.06.01., csütörtök , Tünde

Állattenyésztés

2017. május 28. vasárnap • 17:00

Komáromi tehén kapta Nemzeti Holstein Show nagydíját

A XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében megrendezett Nemzeti Holstein Show 2017. évi nagydíját a komáromi Solum Zrt. tehene, Lujza érdemelte ki a nemzetközi zsűritől.

Lujza a 7. osztályban, a 42–48 hónap közötti életkorú egyedek, az úgynevezett intermediate korosztályban versenyzett és győzött, ez után a tenyésztők álmait is felül múlva kategóriagyőztesek között is első lett, ezzel kiérdemelte az Intermediate Champion címet. – írja a kemma.hu.

A kiállítás végén minden Champion, illetve  Reserve Champion holstein-fríz közül is őt választotta a bíró, így lett Lujza a kiállítás Grand Championja. Ezzel a teljesítményével mintegy 2 millió forintot „gyűjtött” a komáromi székhelyű társaságnak. Első laktációjában 305 nap alatt 12190 kg tejet termelt. Jelenleg, a második ellése után a tőle fejt tej mennyisége meghaladja a napi 70 litert. Emellett a küllemi bírálatakor is igen magas, 88-as végpontszámot kapott.

A komáromiak bíznak abban, hogy lányai  tovább öregbítik mind termelési eredményeikben, mind pedig az esetleges kiállításon való szereplésükkel anyjuk és a Solum Zrt hírnevét is.

agrotrend.hu / kemma.hu

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.