Állattenyésztés

Gazdálkodás

Különösen aljas módon terjed a H5N1-vírus Magyarországon

Miközben északi szomszédunknál a madárinfluenza más törzse ellen kell védekezni.

Sokszor magasabb az úgynevezett rákenődéses fertőzés szerepe a madárinfluenza terjedésében, mint a cseppfertőzésé – mondta Rusvai Miklós az InfoRádiónak. A víruskutató, egyetemi tanár szerint a madaraknál elsősorban a bélrendszerben szaporodik a vírus.

"A vizeken ürítkező vadkacsák, hattyúk, vadlibák, egyéb madarak ahogy ürítik a vírust, az egyéb, ott lévő házi madaraknak átadják. De ugyanígy a szabad tartású baromfitelepek fölött elrepülő madarak is lepottyanthatják a vírussal szennyezett ürüléket" – részletezte a kutató.

A baromfitelepek fertőződésének azért nagy szerinte a veszélye, mert a házi baromfi megbetegszik súlyosan, tömegesen elhullik, súlyos a gazdasági kár, az ember érdekében az érintett populációt fel kell számolni.

Fotó: wikimedia

Hogy miért tér vissza ez a betegség rendre és újult erővel, arról elmondta, a madárinfluenza kitörése a madárvonulásokhoz köthető, ezért tavasszal és ősszel mindig veszélyesebb. "Csehországban és Szlovákiában most a H5N8-as törzs van, Magyarországon a H5N1."

Sajnos nemcsak cseppfertőzéssel terjed a vírus, a ragályfogó tárgyak – telepek közt közlekedő teherautó, személyzet, takarmányos kocsik – is vihetik, szórhatják, jobban is, mint amennyire csak cseppfertőzés útján terjedne a vírus.

Nébih: kétmillió állat lehet érintett

Vajda Lajos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Országos Járványvédelmi Központjának vezetője az InfoRádióban azt mondta, három megye érintett Magyarországon (Bács-Kiskun, Csongrád-Csaád, Békés). Összesen eddig 120 megerősített pozitív eset van, de már kétmillió állat érintett lehet.A szabályokat mindig, mindenhol be kell tartani, egy kis kihagyás ugyanis egy egész telep létét veszélyeztetheti, a továbbterjedést nagyon nehéz megakadályozni, a mostani vírus minden korábbinál gyorsabban terjed. A Nébih úgy is igyekszik a fertőzési láncot elvágni, hogy ellehetetleníti a kapcsolatot a vadon élő és a házi madarak között. Ha már "bent van" a vírus, a továbbterjedés akadályozása már nagyon nehéz ügy Vajda Lajos szerint, főként, hogy élőhelyfrissítéskor költöztetni kell a madarakat ide-oda, elvihető a fertőzés akár ruhákon, gépeken is.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook