Állattenyésztés

Gazdálkodás

Magyar családi cég nemzetközi terjeszkedése

A piacok jelentős átrendeződése figyelhető meg, és az, hogy aki kimarad, az lemarad.

Szabó Ákos vezérigazgató, Szabó Miklós cégalapító és Szabó Dóra igazgatósági tag

Amikor tavasszal a világjárvány beütött, a Tranzit Csoport tulajdonosai teljes egyetértésben két döntést hoztak: a beruházások zavartalan folytatása, illetve a világjárvány káros hatásainak a finanszírozhatósága érdekében 5,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtanak végre, valamint, hogy a tulajdonosok lemondanak az osztalék-kifizetésről” – erről Szabó Ákos, a víziszárnyasban piacvezető, és idén mintegy 70 milliárd forint árbevételt elérő Tranzit Csoport vezérigazgatója beszélt.

„One man show”

„A Tranzit Ker-t édesapám 30 éve 200 ezer forintból alapította. Egyetlen forint állami vagyont nem privatizáltak, mindenhez piaci alapon jutottak hozzá, soha nem voltak állami megrendeléseik, mégis megcsinálták; a cégcsoport ma évi 2 millió libát, 10 millió kacsát, 15 millió csirkét dolgoz fel, több mint 60 állattartó telepet működtetünk, két vágóüzemünk, három tovább feldolgozó üzemünk, két takarmánykeverőnk és saját keltetőnk van. Cégcsoport szinten 1800 alkalmazottal rendelkezünk” – lapozta fel a családi kalendáriumot Szabó Ákos, aki a sikeres generációváltást követően foglalhatta el 2013-ban édesapja vezérigazgatói székét a cégcsoport élén. Ákos úgy emlékszik, hogy a kezdetek kezdetén a cég kvázi „one man show-ként” (egy ember műsoraként) működött, de néhány év múltán be kellett látniuk, hogy egy ilyen dinamikusan fejlődő családi vállalat bizony többszintű vezetést és osztott felelősséget kíván a tulajdonosoktól és a bizalmasaiktól. Az új szisztéma kiépítése 2017-ig tartott.

Egymásra találtak

A Tranzit Ker után, mely cég kizárólag termeltetéssel foglalkozott, 2009-ben megalapították a Tranzit Food-ot, melynek profilja (a nevéből is adódóan) az élelmiszeripar lett. 2016-ban érdekeltséget szereztek a csirke-üzletágban is, és azzal kellett szembesülniük, hogy a Tranzit Csoport nemzetközi kontextusban kicsinek már nagy, nagynak viszont még kicsi. – Eljött a pillanat, amikor (főként versenyhivatali szempontból) Magyarországon további cégfelvásárlásokban már nem gondolkozhattunk, ezért elérkezettnek láttuk az időt a külföldi terjeszkedésre. Hamar kiderült azonban, hogy a külföldi terjeszkedésnek nem pusztán a kihelyezhető tőke nagyságrendje, hanem az ottani helyismeret, illetve a külföldi invesztíciókhoz szükséges speciális tudás hiánya is a gátja. Éppen ott tartottunk az álmunk kergetésében, hogy az értéktőzsdén keresztül majd elegendő forráshoz jutunk, amikor egy közös ismerős felhívta a figyelmünket a francia LDC Csoportra. Kiderült, hogy valójában az LDC is egy családi vállalat és alapvetően partnerségben gondolkoznak. Eszünk ágában se volt eladni a prosperáló cégünket, egy közös vállalat létrehozásában azonban láttunk fantáziát. Kiderült, hogy a két cég filozófiája és értékrendje is lényegét tekintve azonos, ráadásul ők rendelkeznek azzal a speciális tudással, ami a külföldi invesztícióhoz kell. Ezért nyugodt szívvel írtuk alá a szerződést, mellyel létrehoztunk egy közös nemzetközi vállalatot, a menedzsment-jogok azonban továbbra is a családunkat illetik meg – fogalmazott Szabó Ákos vezérigazgató, hozzátéve, hogy a francia-magyar közös vállalatnál minden döntés kizárólag a tulajdonostársak teljes egyetértésével születhet meg.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook