Állattenyésztés

Gazdálkodás

Magyarország fontos szerepet tölthet be az afrikai sertéspestis elleni védekezésben

Heves megyében csökkent azon területek száma, ahol a sertéseket megfertőző betegség korábban megjelent.

Egyre nagyobb aggodalomra ad okot az afrikai sertéspestis (ASP). Nemrég ITT megírtuk, hogy a fertőzés évente akár 200 kilometert is megtehet, illetve ITT arról is olvashattak, hogy Bulgáriában megjelent a kiskérődzők pestise, a Peste des petits ruminants (PPR).

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén szó esett a veszélyes betegségről és annak hazai helyzetéről. 

Magyarország eredményes lehet az ASP elleni védekezésben a földrajzi, a vadászati, az állategészségügyi, a háztáji és a nagy számú járványvédelmi intézkedésnek köszönhetően

– mondta Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.


fotó: Pixabay

A főállatorvos arról is beszélt, hogy az ASP-vel fertőzött terület csökkent Heves megyében. A kereskedelmi korlátozásokról pedig elmondta, hogy mintegy 30 országgal folynak egyeztetések arról, hogy ne az egész országra, hanem csak a fertőzött területekre érvényesítsék a beviteli tilalmat.

A magyar sertéshús kivitelnél nem a mennyiség jelent gondot.

Az ország összes kivitele a megtermelt sertéshús 40-60 százalékát teszi ki, ebből 20-30 százalék irányul az ázsiai piacokra. Ugyanakkor az értéket tekintve jelentős a különbség, a teljes kivitel 50 százalékát az ázsiai országok adták. Japán után Hongkong, illetve Kína mind mennyiségben, mind árban jó piacnak számított, ezért fontos, hogy megnyissák ezeket a piacokat, a beviteli tilalmat pedig csak a fertőzött területre érvényesítsék. – fejtette ki a helyettes államtitkár

Az ülésen, Magyar Zoltán, a bizottság alelnöke arról érdeklődött, hogy várható-e segítség Európai Uniótól a kártalanításban. Bognár válaszából kiderült, hogy az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból

a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook