Állattenyésztés

Gazdálkodás

Már Belgiumban is megjelent az afrikai sertéspestis

Az országban utoljára 1985-ben regisztrálták a vírust.

Belgium élelmiszerbiztonsági hivatala (FASFC) szeptember 13-án megerősítette, hogy afrikai sertéspestisben (ASP) hullott el az a 2 vaddisznó, amelynek tetemét Étalle település közelében találták meg. A kisváros 10 km-re fekszik Franciaországtól és 60 km-re Németországtól.

A vírus óriásit ugrott, hiszen a legközelebbi fertőzött terület Csehországban van, amely mintegy 1000 km-re található a belga esettől – olvasható a Magyar Állattenyésztők Szövetségének oldalán.


Belgium 2017-ben az EU 7. legjelentősebb sertés exportőr volt, 1,4 milliárd dollár értékű kivitellel – fotó: Pixabay 

A belga hivatal szerint házisertések nem fertőződtek, egyben felhívták a sertéstartók figyelmét a járványvédelmi előírások betartására.

A hatóság a korlátozás alá vont területen megtiltotta a vadászatot, továbbá a fertőzött területen korlátozta a szabad mozgást, a vadászok részére pedig az ASP-vel kapcsolatban kötelező képzést rendelt el.

A fertőzött terület átfésülésére, a talált tetemek begyűjtésére és laborvizsgálatára, valamint a korlátozás alatt álló területen található sertéstelepek járványvédelmének ellenőrzésére külön erre a célra felkészített személyzetet rendeltek ki.

A belga hatóság szorosan együttműködik az EU állategészségügyi szolgálatával (DG SANTE), akiktől szakértők kirendelését kérték.

A Bizottság kiemelt ügyként kezeli az ASP elleni küzdelmet, hiszen a betegség az Európai Unió gazdaságára, de különösen a sertéságazatára komoly veszélyt jelent.

A Copa-Cogeca főtitkára felhívta a figyelmet, hogy az eset hatására a 3. országok részéről kereskedelmi korlátozás bevezetése várható.

– Nagyon komolyan kell vennünk az ügyet, és biztosítani, hogy a betegség ne terjedjen tovább. Bármi áron meg kell védenünk az élelmiszereink biztonságát – mondta a belga mezőgazdasági miniszter, Kris Peeters.

Annak érdekében, hogy a betegség ne terjedjen át a határon, Franciaország azonnali intézkedések bevezetését jelentette be.

A vírus az elmúlt hónapokban hatalmas területeket átugorva, nagy ütemben terjedt. Ennek hatására ma már Kínától, Afrikán és Oroszországon át Európa keleti és középső részében egyaránt előfordul. Idén 9 EU tagállamában mintegy 4000 (köztük hazánkban 33) esetben mutatták ki az ASP vírusát.

agrotrend.hu / MÁSz

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook