Állattenyésztés

Gazdálkodás

Megkezdődött a baromfitelepek újratelepítése

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

Március végén előbb Bács-Kiskun, majd Csongrád-Csanád, áprilisban pedig Békés megyében is igazolta a madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét a NÉBIH laboratóriuma. Új eset június 5-e óta nem fordult elő Magyarországon.

fotó: pixabay.com

A járványügyi eredményeknek köszönhetően a NÉBIH július 10-től elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Ezzel párhuzamosan megkezdődhet a korlátozás alatt álló területeken található állattartó telepek újratelepítése is, szigorú hatósági kontroll mellett. Az újratelepítés hatékony és gyors lefolytatáshoz a NÉBIH egységes eljárásrendet dolgozott ki, amely önellenőrzési és hatósági check-listákat is tartalmaz.

Fontos, hogy a vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért a járványvédelmi minimum feltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak.

Az érvényes előírások és egyéb hasznos információk elérhetőek a NÉBIH aloldalán.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=13 crop=no ]
Hirdetés [bsa_pro_ad_space id=14 crop=no ]

Facebook