Állattenyésztés

Gazdálkodás

Megszülettek az első szürkemarha borjak az állattartó telepen

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Montág-pusztai Állattartó Telepén is megszülettek az első magyar szürke szarvasmarha borjak. A hónap első hetében három bika- és három üszőborjú jött világra.

A Kardoskút-Sóstói Állattartó Telep mellett a Montág-pusztai a KMNPI másik olyan telepe, ahol szürkemarha szaporítás folyik. A kardoskútihoz hasonlóan itt is mintegy 300 tehén alkotja a produktív állományt. A február végéig tartó ellési időszakban 200-nál is több borjúra számítunk – írja a Kőrös-Maros Nemzeti Park.

fotó: Balogh Gábor

A telepen nem zárt épületekben, hanem nyitott karámokban tartjuk a szürkemarhákat. Féltetős istálló áll a rendelkezésükre, ahová a szél vagy a nagyobb havazások elől be tudnak menekülni.

A tehenek jellemzően a szabad ég alatt ellenek meg. A nagyobb hidegben kicsit bizarr látvány, ahogyan a teheneken, sőt a borjakon is lecsapódik a zúzmara.

Mivel már a borjak bundája is nagyon jó hőszigetelő, így ez egyáltalán nem okoz gondot, legalábbis akkor nem, ha száraz szalmán fekszenek.

A pirók színű borjak általában 20-25 kilogramm körüli testtömeggel jönnek a világra. Először csak szopnak, de néhány hónapos korukban már elkezdik enni a szülőknek adott szálas takarmányt, gyepszénát, lucernát.

Világra jövetelükkor még nincsen szarvuk, de aztán folyamatosan fejlődik és a kifejlett méretet csak 4-5 éves korukra éri el.

agrotrend.hu / kmnp.nemzetipark.gov.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés