2019.07.18., csütörtök , Frigyes

Állattenyésztés

2019. július 07. vasárnap • 20:15

Mit kell tudnunk az állatjóléti felelősökről?

Megszűnt az állatjóléti felelősök bizonyítványának ötévenkénti megújítási kötelezettsége, a korábban kiállított igazolásokat pedig ezentúl határozatlan időre kiadottnak kell tekinteni.

Az állatjóléti felelős feladata, hogy felügyelje és elősegítse az állatok tartási körülményeit meghatározó állatvédelmi jogszabályok betartását, ellássa az állatok gondozásával és felügyeletével megbízott személyeket az állatok jólétével kapcsolatos utasításokkal és útmutatással, évente oktatást tartson az állattartó telep dolgozói részére.

A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet szerint minden olyan állattartónak állatjóléti felelőst kell kijelölnie, ha

  • ötszáz, hústermelés céljából tartott csirkét, vagy ötszáz egyéb baromfit (kivéve fácánt, foglyot, tőkés récét)
  • harminc lovat, vagy
  • ötven szarvasmarhát, vagy
  • száz sertést, / száz futómadarat, / száz, Magyarországon vadászható, vadon élő faj élelmiszer előállítás céljából tenyésztett vagy tartott egyedéből álló törzsállományt, /
  • kétszáz juhot, / kétszáz kecskét, /
  • kétszázötven anyanyulat, kétszázötven prémesállatot, /
  • háromszázötven tojótyúkot,
  • ezer foglyot vagy tőkés récét zárt térben, / ezer hízónyulat, vagy
  • ötezer fácánt zárt térben - tart.

Azt a személyt lehet állatjóléti felelősnek kijelölni, aki a kijelölést megelőzően állatvédelmi képzésen részt vett, és képesítési bizonyítványt szerzett.

A képesítési bizonyítványt megszerző személy valamennyi állattartó telepen végezhet állatjóléti felelősi tevékenységet, állatfajtól és állatlétszámtól függetlenül.

Az állatjóléti felelősök képzése iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzés.

A 2017. december 27-én bekövetkezett változás értelmében tehát azoknak, akik az elmúlt években a Nébih által szervezett képzésen sikeresen megszerezték a képesítést, ismétlő oktatáson nem kell részt venniük!

agrotrend.hu / Balázsik Zsófia, agrár-szaktanácsadó

Fókuszban
Az afrikai sertéspestis miatt az egekbe szökik a hús ára

Az afrikai sertéspestis miatt az egekbe szökik a hús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények

Méhekre káros rovarirtót engedélyeztek

Méhekre káros rovarirtót engedélyeztek

A sulfoxaflor nevű, neonicotinoid alapú rovarirtót egyszer

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei 2014-2018 között

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei 2014-2018 között

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt,

Feliratkozás az Agrotrend.hu hírlevelére

Teljes név:
E-mail cím:*
Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot.